Vinaya Vidheya Rama (2019)

Négy gyermek gyalogol a vasútállomás felé, amikor tanúi lesznek, hogy gyerekeket rabolnak el. Ijedtükben elmenekülnek és annyira félnek attól, hogy őket is eladják, hogy úgy döntenek, öngyilkosok lesznek. A vasúti sínen várakoznak a halálra amikor csecsemősírást hallanak. Találnak egy kisbabát, akit már hangyák próbálnak meg felfalni, de szerencsére idejében kórházba viszik. De egy nap a gyerekkereskedő megtalálja őket.

Alternatív magyar cím: Szerény és alázatos

megnézem lentebb

IMDB

  • Rendezte: Boyapati Srinu
  • Írta: Boyapati Srinu
  • Szereplők: Ram Charan, Kiara Advani, Vivek Oberoi, Prashanth, Mukesh Rishi, Harish Uthaman, Mahesh Manjrekar, Saleem Baig, Jayaprakash

2 comments on “Vinaya Vidheya Rama (2019)

  1. Kicsit szomorú vagyok, mert értelmesebben is eltölthettem volna ezt a két és fél órát, mint ennek a filmnek a megnézésével. Kész gyötrelem volt. Eleve nem értem Ram Charant, hogy miért vállalta el a szerepet, bár az is lehet, hogy a forgatókönyv, amit eredetileg megkapott (vagy ha olyat nem kapott, akkor a sztori váza) még használható történetről szólt. Az elkészült műnek viszont se füle, se farka. Az engem sose zavart, hogyha ide-oda ugrálnak az időben, akár jelzés nélkül is, amennyiben annak van dramaturgiai jelentősége. Itt semmi ilyesmiről nem volt szó, mert annyira rosszul vágták össze, hogy nem igazán értettem a mozgatórugókat. A karakterek sótlanok és egyformák voltak, a négy árva fiú és feleségeik nagyrészt megkülönböztethetetlenek (ez a szó kinyír engem), a legidősebb házaspárt kivéve, de ők is csak azért, mert elég dialógot kaptak ahhoz, hogy felismerjem őket. Ram Charan karakterével meg nem tudtam mit kezdeni, ő a lúzer kisöcsi, aki bébiszitterkedik és a sógornőit dédelgeti, munkája és jövőképe nincs, ezért nem is tud válaszolni jövendőbeli felesége anyjának, hogy miből fogja eltartani a feleségét. A film végéig nem lett megválaszolva ez a kérdés. Ez is gyötör engem… ja, nem. Annyira nem érdekfeszítő.
    Reméltem, hogy legalább a zene kárpótol, de szerintem DSP egyszerűen csak aláírta a kottát, a zenét tuti nem ő írta, mert untam őket. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy unjam DSP zenéjét. A koreográfiától meg a sírás kerülgetett. Nem volt egy épkézláb ötlet, amire felkaptam volna a fejem. És Ram is unta szerintem, mert semmi tűz nem volt a mozdulataiban.
    A történetnek nem volt normális folyása, utólag sem sikerült összeraknom, hogy a miniszterelnök most kereste őket, vagy sem, öcsikének hogyan sikerült mindent eltitkolnia a sógornője előtt, és egyáltalán Vivek Oberoi hogyan élte túl az egészet. Az is igaz, hogy a dialógok sem segítettek kibogozni a szálakat és sajnos nem bírtam eldönteni, hogy az eredeti szkript tehet róla, vagy a felirat készítője végzett szörnyű munkát. Mindenesetre a feliratozásból egyértelmű volt, hogy aki fordította nem igazán fektetett bele apait-anyait, mert néhol a személyes névmás abszolút nem megfelelően lett megválasztva, a történet szerint másról beszéltek, mint amit láttam. Ez nekem egy fájó pont, amikor valaki úgy fordít feliratot, hogy nem figyel oda a történetre, és nem a megfelelő személyes névmás ragozását alkalmazza. A daloknál pedig nagyon-nagyon elszomorodtam, mert ennyire szolgai másolást már régen láttam, egy kicsit sem próbált meg költői lenni és igénybe venni a magyar nyelv szépségeit. Erről ennyit.
    Azt hittem, hogy Ram Charan legunalmasabb filmje az Orange, de egyelőre revideálom az álláspontomat, és lehet, hogy az Orange unalmas, de ez a “műalkotás” egyenesen kiábrándító, a Chirutha és a Magadheera sztárjától mindenképpen. Nem szoktam javaslatokat tenni (én sem fogadom meg másokét), de akinek nincs felesleges ideje, az ne erre pazarolja, keressen valami jobbat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük