Dangal (2017)

Az életrajzi film Mahavir Singh Phogat életét mutatja be, aki birkózásra tanította lányait, Babita Kumarit és Geeta Phogatot. Ennek köszönhetően Geeta Phogat lett az első indiai birkózónő, aki aranyérmet szerzett a 2010-es Nemzetközösségi játékokon 55 kg, míg testvére, Babita Kumari 2014-ben szerezte meg ugyanezt a címet az 51 kg-os súlycsoportban. A haryanai kicsiny faluból azonban […]

Rangoon (2017)

1943-ban Nawab Malik (Shahid Kapoor) és csapata az indiai-burmai határon teljesít szolgálatot, feladata, hogy feltartóztassa a japán hadsereget. Ide érkezik meg Julia (Kangana Ranaut) bollywoodi filmcsillag szeretőjével, a filmproducer Rustom “Rusi” Billimoriával (Saif Ali Khan), hogy fellépésével szórakoztassa az elfásult katonákat. A kiújuló harcokban azonban csapdába esik, és csak Malik lélekjelenlétének köszönhetően menekül meg a […]

Baywatch (2017)

A nagysikerű tévésorozat moziverziójában az elkötelezett vízimentő, Mitch Buchanon (Dwayne Johnson) akasztja össze a bajuszt egy pimasz újonccal (Zac Efron). Ám a két vetélytárs összefog, amikor arról van szó, hogy fel kell göngyölíteniük egy bűnügyet, amely az egész öböl jövőjét veszélyezteti. Feszes szituk és feszes izmok, dagadó hullámok és dagadó keblek, hatalmas poénok és parányi […]

Naam Shabana (2017)

A 2015-ös Baby című akció-film előzménye. 2011-et írunk, Shabana Khan egyedül él édesanyjával, délelőtt főiskolára, délután kudo-edzésekre jár. A zárkózott fiatal lány nem is sejti, hogy minden lépését évek óta figyeli a RAW (India titkosszolgálata), mert egyike annak a 15000 jelöltnek, akik közül évente mindössze négyet választanak ki titkosügynöknek. Alternatív magyar cím: A neve Shabana […]

The Ghazi Attack (2017)

Az 1971-es indiai-pakisztáni háború valós eseményei alapján bemutatott történet az INS Karanj indiai tengeralattjáró (hívójele S21) 18 napig tartó víz alatti küzdelméről szól, mely idő alatt azért harcoltak, hogy a PNS Ghazi pakisztáni tengeralattjárót megakadályozzák abban, hogy megtámadja az INS Vikrant repülőgéphordozó anyahajót. Alternatív magyar cím: A Ghazi megtámadása megnézem lentebb IMDB Rendezte: Sankalp Reddy […]