1998-ban Guntur városában két helyi huligán, Marx (Jagapathi Babu) és Lenin (Sunil) felgyújtja Satyam (Jayaram) gyárát. Satyam sógora (Raghu Babu) megöli Lenint, de Satyam vállalja magára a gyilkosságot, amiért tizenkét évre börtönbe kerül. Fia, Ramana (Mahesh Babu) a gyár felrobbanása során részben elveszíti látását. Satyam felesége és Ramana anyja, Vasundhara (Ramya Krishna) úgy dönt, hogy elhagyja Ramanát.
Alcím: Erősen gyúlékony
Alternatív magyar cím: Guntur sava és borsa
[embedyt] http://www.youtube.com/watch?v=q8M6Ybjr2Wc[/embedyt]
megnézem lentebb
- Rendezte: Trivikram Srinivas
- Írta: Trivikram Srinivas
- Szereplők: Mahesh Babu, Sreeleela, Meenakshi Chaudhary, Prakash Raj, Ramya Krishna, Jayaram, Jagapathi Babu, Sunil, Rao Ramesh, Murali Sharma, Ajay, Vennela Kishore, Raghu Babu
LETÖLTÖM
MEGNÉZEM
FILMZENEI ALBUM
Mahesh dühös fickót alakít, akinek súlyos oka van erre. Gyökértelenül nőtt fel és elfojtott elkeseredettségét a környezetén vezeti le. Diszfunkcionális családja tehetetlenül nézi vergődését, segíteni nem tudnak, hiszen ők maguk okozták a problémát. És Mahesh szerepe szerint olyan, mint egy puskaporos hordó, bármikor robbanhat.
Rég láttam már ilyen elementáris szerepben, az utóbbi években inkább kifinomult, választékos és művelt karaktereket alakított. Most is egy miniszter fia, de valójában saját külvárosi szemétdombján kakaskodik és a vitás ügyeket erőszakkal oldja meg.
A sztori nem fontos, inkább a karakterek azok, és itt mindenki nagyon-nagyon odateszi magát. Prakash Raj az ingerült nagyapa uralkodói szerepében egyszerre megfellebbezhetetlen, ugyanakkor unokája ellenállása miatt rendkívül frusztrált is. Ramya Krishna az anyaszerepben ismét hatalmasat alkotott, ebben egyszerűen nem tud hibázni (gondoljunk csak a Baahubalira).
A női főhős szerepében Sreeleela számomra ismeretlen, de azt hiszem, meg kell jegyeznem a nevét. Tűzrőlpattant, cserfes, szemtelen és iszik annyit, mint egy férfi. Pont Mahesh kedvére való.
S Thaman szerezte a zenét, de nekem nagy csalódás volt, mert nem ezt vártam az Ala Vaikunthapurramuloo zeneszerzőjétől. Vannak benne kedvelhető dalok, de egyik sem mászott bele úgy a fülembe, mint pl. Samajavaragamana, vagy a Sittharala Sirapadu.
A rendező Trivikram, aki a fenti filmet is jegyzi, és Mahesh-sel is voltak közös projektjeik, mindkettő nagy kedvencem, az Athadu és a Khaleja. Legalább benne nem kellett csalódnom, a rendezése ugyanazt a pimasz látásmódot tükrözi, amitől kitűnik a telugu rendezők sorában.
És ő írta a dialógokat, némelyik egészen húsbavágó volt. És Mahesh tudta, hogyan kell úgy elmondani, hogy egészen elfacsarodjon a szíved. Semmi pátosz, semmi túljátszás, nyersen, vadul, terpesztett lábakkal ülve a betonmellvéden, dühösen próbálja meggyújtani közben a cigarettáját. Micsoda jelenet!
A szövevényes családi kapcsolatok alfája és omegája pedig nem más, mint Prakash Raj, aki Mahesh nagyapjaként rendesen keveri a sz*rt.
Nem csalódtam a filmben, jól felépített, húzós karakterekkel, csavaros sztorival, mégsem fogom újra és újra megnézni. Nem éri el sem a Khaleja, sem az Athadu, pláne nem az Ala Vaikunthapurramuloo színvonalát (de ez nem a színészeken múlik).
Sajnos.
Személyes megjegyzés: azt hiszem ez az első film, amiben Mahesh minden egyes jelenetben szandálban van.