Panipat (2019)

A film alapjául a Panipatban 1761. január 14.-én lezajló harmadik és legvéresebb csatához vezető események szolgálnak, mely a Maratha Birodalom hadvezére Sadashiv Rao Bhau és az afgán király, Ahmad Shah Abdali és hadseregeik között történt.

megnézem lentebb

IMDB

  • Rendezte: Ashutosh Gowariker
  • Írta: Sunita Gowariker, Rohit Shelatkar
  • Szereplők: Arjun Kapoor, Sanjay Dutt, Kriti Sanon, Mohnish Bahl, Padmini Kolhapure, Kunal Kapoor, Zeenat Aman

3 comments on “Panipat (2019)

  1. Gowariker kezdte a sort az epikus történelmi események nagyszabású filmre vitelével (Jodhaa Akbar) amelyet aztán a többi rendező is megpróbált utánozni, ki több (Bajirao Mastani), ki kevesebb sikerrel (Manikarnika). Gowariker is mellényúlt már (Mohenjo Daro), szóval a mérleg serpenyője egyelőre egálban van. Ez a film a mérleg nyelve, úgyhogy kíváncsi voltam, hogy nemcsak egyszeri és megismételhetetlen a Jodhaa Akbar sikere, és a Mohenjo Daro pillanatnyi kisiklás volt, vagy Gowariker ellőtte minden puskaporát és már csak önismétlésre futja.
    Természetesen ebben a filmben is hemzsegnek a karakterek és nevek, csak győzd megjegyezni. Ismerős arcok is feltűntek, bár Mohnish Bahl-t csak sokára ismertem fel, a kopasz fej nem igazán előnyös neki. A fiatal Peshwa-örökös, Vishwas szerepében feltűnő Abhishek Nigam-ot meg simán összekevertem Vishal Jethwával, teljesen egyforma szemük van.
    A lassan építkező film az elején a szokásos köröket futja, udvari intrikák és politikai csatározások felváltva némi kardcsörtetéssel és persze az elengedhetetlen romantikus szállal.
    A történetszálak élvezhetetlenségét kismértékben az is okozta, hogy a feliratkészítő (nem mondanám amatőrnek) egyszerűen összecsapta a munkáját, vagy túl gyors akart lenni és jó néhány magyartalan vagy stilisztikailag hibás mondattal fűszerezte meg a filmet. Egy-két mondatnál erősen gondolkodnom kellett, hogy pontosan mit jelenthet a szavak fűzére, mert nem igazán passzolt a cselekményhez. (pl: Hozzátok ki, szükségem van levegőre/Vezessétek a teraszra, levegőre van szükségem; Akkor Perzsia sem mer újat húzni veled/Akkor Perzsia sem mer ujjat húzni veled; Egymás között harcolnak/Egymás ellen harcolnak; Mondták nekem/Megparancsolták; Csak mondhatnád/ Csak mondd meg stb. tele ilyen rosszul ragozott, vagy nyelvtanilag helytelen mondatokkal.)
    A díszletben feltűnt, hogy Gowariker leporolta a Jodhaa Akbar díszleteit (végülis jogos, ha a Vörös Erődben folyik a cselekmény, az nem sokat változott, de, hogy ugyanazt a drapériát húzza fel, az persze szemet szúrt), ami kényelmetlen kérdéseket vet fel, ennyire garasos volna a rendező?
    A filmben teátrális (és szükségtelenül véres) jelenetek váltakoznak mérsékelten vicces közjátékokkal (Banu orvostanonc megmosolyognivalóan aranyos pofa), de ez sem feledteti, hogy a cselekmények fűzérének nincs koncepciója, mintha leckét olvasna fel Gowariker, azt is random sorrendben.
    A történelmi hűséghez sem ragaszkodott annyira, szemérmesen elhallgatta, hogy Parvati már a második felesége volt Sadashiv Raonak, első felesége Uma ugyanis két halott gyermek megszülése után fiatalon meghalt. Azt sem említi meg a film, hogy Sadashiv éppenséggel nem volt jó politikus, nem ismerte az északi királyokat és feleslegesen egymásnak ugrasztotta, vagy ami még rosszabb, megharagította és az ellenségeivé tette őket. Így járt el többek között a dzsátákkal, vagy Suraj Mallal, és elutasította a szikhek szövetségét is. Hiába van nagy kultusza a Peshwa vezérnek, valójában hibát hibára halmozva jutott el odáig, hogy elveszítette a harmadik panipati csatát. Ezeket a hibákat azonban nem magyarázzák meg, nem neki róják fel, hanem aljas árulásokként tüntetik fel a filmben. Elgondolkodtató, hogyan hamisítják meg a történelmet, hogy nagyobb legyen a bevétel, büszkén dagadjon a mellük, szégyen, hogy nem tanulnak a hibáikból, mert persze mindenki más rossz, csak ők helikopter…
    Ja, és a legfájóbb: Parvati nem kísérte el férjét a hadjáratban, bár az is igaz, hogy a hadjárat egyik legnagyobb hibája tényleg az volt, hogy Sadashiv hagyta felduzzadni seregét civilekkel (zarándokok, utazók, akik a hadseregtől reméltek védelmet, a végén már csaknem egymillió civilről írnak a krónikák!), amely odáig vezetett, hogy a hadsereg ellátásának rovására ment a rengeteg ballaszt, kiváltva a katonák éhezését és a morál meggyengülését.
    Az afgán császárt őrült gyilkosnak mutatja be, holott egyszerűen a másik oldalon álló hadvezér volt, aki ráadásul kora és a későbbi korok által elismert nagyszerű költő (!) is volt, pastu nyelven írt versei ma is ismertek.
    Persze voltak azért a filmnek jó jelenetei is, pl. az ágyúsortűz, az igazán élvezetesen és húsbavágóan volt megcsinálva, itt annyira nem is lógott ki a CGI-lóláb. A panipati csata taktikai része egészen részletesen lett megmagyarázva, nem kellett haditudományokban jártasnak lenni ahhoz, hogy az ember felfogja, hogy a különböző lépéseket mi indokolta és mi lett az eredményük. Ennek ellenére szomorúan vettem észre, hogy Gowariker nem tanult a Jodhaa Akbar hibájából, a csata közeli jelenetei siralmasak, az előtérben néhány katona hadonászott a lándzsájával, míg a háttérben sokszáz ember ácsorgott és még csak véletlenül se imitálták a közelharcot. Ez viszont kihatott az egész csatajelenetre (ami a film csúcspontja lett volna), a végén már egy pohár víz megivása is több izgalmat okozott. A csata befejezése utáni történések pedig egyértelműen hazugságok. Abdali nem vonult vissza, hanem győzelme a marathák felett egyértelműen befolyással bírt a későbbi brit birodalom politikájára, viszont örökségét két fia hamar elherdálta és Afganisztán területe visszazsugorodott az eredeti nagyságára.
    És szomorúan néztem végig a Mann Mein Shiva dalt, mert egy az egyben a Khalibali (Padmaavat) koppintása, mind dallamban, mind koreográfiában. Szégyen!
    A szereplők közül egyértelműen kiemelném Kriti Sanont, minden szempontból jól játszott és nem rajta múlott, ahogy Arjun Kapooron sem, akiről elhitted, hogy büszke Peshwa, csak éppen a forgatókönyvet kellett volna a kukába dobni.
    A két és fél órát ha megvágják és csak az igaz részeket hagyják meg, ha a dialógok nem lettek volna dagályosak és kevésbé odaillőek, akkor talán még élveztem is volna. Így viszont picit végigszenvedtem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük