Kannathil Muthamittal – Puszi a pofidra (2002)

Indiában, egy mérnök és egy tévé-bemondónő szerető családjában nevelkedik két testvérével együtt Amudha, aki kilencedik születésnapján tudja meg, hogy születésekor fogadták örökbe. Édesanyja Sri Lankáról menekült ide és azóta nyoma veszett, akárcsak édesapjának. Nevelőszülei segítségével a kislány elindul Sri Lankára, hogy megkeresse biológiai szüleit.

megnézem lentebb

IMDB

  • Rendezte: Mani Ratnam

  • Írta: Mani Ratnam

  • Szereplők: Madhavan, Simran, Prakash Raj, Nandita Das, J.D. Chakravarthi, P.S. Keerthana, Delhi Kumar, Pasupathy, Bala Singh, Master Suraj, Master Kethan, Shefali Chowdhury

3 comments on “Kannathil Muthamittal – Puszi a pofidra (2002)

  1. Nagyon sokféle érzés, impulzus ért eben a filmben. Eleve nyűgös hangulatban kezdtem nézni. Az elején az iskolai rész indokolatlanul hosszú volt, ami még indiai filmmel soha nem fordult elő: belealudtam! Na de aztán ahogy bontakozott ki a cselekmény és rájöttem a lényegre, folyamatosan a könnyeimmel küszködtem. Miért nincs mindenhol béke??!! Miért vannak még mindig háborúk, miért használják ki a gyártók- és szállítók a felvilágosulatlan, ösztönből élő és cselekvő embereket?
    A történet nagyon megkapó volt és fontos! A végén, a nagy jelenetben, amikor anya találkozik a gyermekével megint nem értettem a rendezői koncepciót, nem beszélt, csak hallgatott az anya. A kislány pedig kérdezett. Kérdezett. Itt talán el kellett volna mondania, hogy a férje eleve nem akart gyereket, míg hazájukban nem lesz béke, nyugalom. Vagyis gyermekének az a jó, hogy Indiában örökbe fogadták és ott él békében. Bár a nagy katarzis az, hogy maga a 9 éves kislány jön rá a nagy igazságra, mármint hogy itt háború van, katonák lövöldöznek, pusztulnak az emberek, míg “otthon”, Indiában ezt neki nem kellett megismernie, szabadon, békében él. Ő maga mondja ki: anyu, apu, menjünk haza.
    A film szempontjából, a katarzis szempontjából ez így rendben is volt, de előtte az anya lelki állapota nem volt megfelelően kicsomagolva és tálalva, engem kimondottan – hát nem mondom, hogy idegesített, de – feszélyezett a hallgatása.
    3***

  2. A fenti film a FilmFare tamil szekciójában három, az NFA (National Film Awards) tamil szekciójában pedig 6 díjat hozott el, megérdemelten. A Tamil Nadu állam által készített film ott nagyon is húsbavágó kérdésekről szól egy kilenc éves kislány szemén keresztül. Nem megy bele a politikába, de óhatatlanul felmerül az emberben a kérdés: Mikor lesz béke Sri Lankán? Mikor tudnak majd egymással békében élni szingalézek és tamilok?
    Amudha (P. S. Keerthana) egy cserfes, vadóc kislány két rosszcsont öcsikével, egy bemondónő édesanyával, egy mérnök édesapával, aki ráadásul híres tamil író, és szerető nagyapával. Madras városában békében élnek, mígnem Amudha megtudja, csecsemőként örökbefogadták. Ahogy lassan kibontakozik a történet, egyre inkább látszik, hogy ez a csöppnyi lány mekkora hatással van a körülötte élőkre. Könnyeinek megírása volt Thiruchelvan (R. Madhavan) első írói próbálkozása, ami nagy sikert hozott neki. Árvasága volt az, ami arra késztette Thirut, hogy megkísérelje örökbefogadni. Miután nőtlensége okán elutasították, de a kislánynak a szomszéd lány Indra (Simran) adott nevet [Amudha jelentése: nektár], megkéri a kezét, hogy legyen anyja a kislánynak, neki meg a felesége. Indra már egy éve vár erre, úgyhogy csak költői kérdés a részéről, hogy mi az elsődleges oka a lánykérésnek: ő, vagy az árva csecsemő. És amikor Amudha megtudja születése történetét, addig megy, amíg el nem éri, segítsenek neki megtalálni a valódi édesanyját.
    Azok a hétköznapi jelenetek, amelyek során beleláthatunk egy gyötrődő házaspár életébe, akik nagyon szeretik a lányukat, nem akarják elveszíteni, de nem akarják a kívánságát sem figyelmen kívül hagyni, vagy a két kisebb gyerek, akik megtapasztalják a kívülállás érzését, a közeli családtagok, akik azonnal segítenek, bár túl korainak tartják, hogy egy kilenc éves gyereknek el kell mondani az igazságot, vagy a szingaléz ortopéd sebész Dr. Herold Vikramsinghe (Prakash Raj, elképesztően jó alakítás, és semmi gonoszság!), az egyetlen aki azonnal segít, mikor megérkeznek a szigetre, pedig ezzel akár a saját életét is veszélybe sodorhatja, és az igazi édesanya Shyama (Nandita Das), aki választ ad Amudha kérdéseire, mindezek könnyeket csalnak az ember szemébe.
    Elgondolkodtató film volt, és szép.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük