The Rising: Ballad of Mangal Pandey – A lázadás: Mangal Pandey balladája (2005)

Az angolok szolgálatában álló indiai Mangal (Aamir Khan) megment egy brit tisztet a harcok során. Így alakul ki jó barátság a bátor Mangal Pandey szipoj közlegény és a felvilágosult William Gordon (Toby Stephens) angol százados között. A közelgő történelmi vihar azonban nem kíméli az ő barátságukat sem. A Kelet-Indiai Társaság ugyanis új lőfegyvert vezet be, az Enfield-féle puskát. Csakhogy a katonák közt híre megy, hogy a töltényeket állati zsírral kenték be. Vallási okokból megtagadják, hogy kezükbe vegyék a töltényt. Ez az esemény volt a kirobbantója az 1857-es szipojlázadásnak, amely alapjaiban rengette meg a brit birodalmat.

[embedyt] http://www.youtube.com/watch?v=4ujFeqC_BTQ[/embedyt]

megnézem lentebb

IMDB

  • Rendezte: Ketan Mehta

  • Írta: Farrukh Dhondy, Ranjit Kapoor

  • Szereplők: Aamir Khan, Rani Mukerji, Toby Stephens, Coral Beed, Ameesha Patel, Kiron Kher, Om Puri, Habib Tanvir, Varsha Usgaonkar, Kenneth Cranham, Tom Alter, Mukesh Tiwari, Shahbaaz Khan, Amin Hajee

3 comments on “The Rising: Ballad of Mangal Pandey – A lázadás: Mangal Pandey balladája (2005)

  1. Egy nagyon rossz kópián láttam, ahol rossz a képméretezés, bár én ezt is laptopon néztem, de azon is kicsi. Ráadásul nem lett jól hozzápasszítva a szinkron, ide-oda csúszkál, és gond van a hangosítással is, mert néha az aláfestő zene teljesen elnyomja az emberi hangot, holott nem ez lenne a feladata. Némelyik jelenetváltáskor pedig pixelekre esik szét a kép, emiatt a film nagyrészt élvezhetetlen. Rani Mukerji magyar hangja meg borzalmas! Jobb szerettem volna, ha Hegyi Barbara szinkronizálja, nem a nyafka, sipákoló kideríthetetlen színésznőé.
    Pedig nagyon jó film, és nagyon érdekes történetet mesél el.
    A szipoj lázadásét (perzsa sipâhi – katona – sepoy), amiről annak idején még én is tanultam történelemből. Ez volt az az esemény, ami alapjaiban rengette meg a Brit Birodalom büszke fölényét, és ráébresztette, hogy nem mindenható. Az Indiát uraló Brit Kelet-Indiai Társaság pedig soha többé nem nyerte vissza az a hatalmat, amit azelőtt kizsarolt magának. A lázadás leverésének következménye lett, hogy a Brit Birodalom saját gyarmatává tette Indiát, megfosztva a Társaságot gazdasági és katonai egyeduralmától, és 1858-ban a királynő végül feloszlatta.
    Mangal Pandey kivégzésével kezdődik a film, az ő halála indította el tulajdonképpen a lázadást, amely 1857 május 10.-én tört ki. Az akasztást április 9.-én hajtották végre. A két időpont között a társaság magánhadseregében szolgáló hindu és muszlim katonák között az elégedetlenség addig fokozódott, míg több helyen is megtámadták az angol helyőrséget, vagy megtagadták a parancsot.
    A töltények kérdése (az újonnan bevezetett Enfield karabélyok töltényeit állítólag marha és disznózsírral vonták be, amely a hindu és muszlim vallás tabujába ütközött) apró eseménynek tűnik, valójában inkább csak az utolsó csepp volt a pohárban. A film ezeket a cseppeket mutatja be, amelyek elvezettek a feszültség kitöréséig, az erőszak eszkalálódásáig.
    Nagyon korrektnek, és teljesen nyugati típusúnak találtam a filmet, nincs benne semmi a bollywoodi hagyományokból. A korhűség meg egyenesen találó (pl. láthatunk szatít, amely akkor már be volt tiltva, féktelen falusi Holi ünnepet, bordélyházat, amit a fehér tiszteknek tartottak fenn, illegális ópiumkereskedelmet, az ópiumra azért volt szükség, hogy a helyi lakosságot lenyugtassa; és a ma is élő hindu szokásjogot pl. kasztrendszer – érinthetetlenek, stb.), úgyhogy ebből a szempontból ez egy nagyon jó film. Bár egyes jeleneteit hevesen kritizálták a történészek, mert némely helyen túlzóan pontatlan (pl. a Társaság öncélú kegyetlenkedéseit bemutató jelenet, a falu felgyújtása, és az emberek elszállítása rabszolgamunkára), én úgy gondolom, hogy itt csak a művészeti szabadság vitte rá a rendezőt, hogy sarkítottan mutassa be néhány jelenetben több év történéseit, mi vitte rá a szipoj katonákat a lázadásra. A film befejezése kicsinykét patetikusra és túlzottan heroikusra sikeredett, de üsse kő, ennyit meg lehet engedni egy népnek, ha nyögte a brit igát majd háromszáz évig!
    És a zene egyenesen fantasztikus, A. R. Rahman felülmúlta saját magát!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük