Aarakshan (2011)

Egy alapítványi főiskola igazgatója Prabhakar Anand (Amitabh Bachchan) 30 éves igazgatói munkássága alatt mindig is a foglalás mellett tette le a szavát, bár még felesége (Tanvi Azmi) is rákérdezett, hogy nem igazságtalan-e ez a rendszer, hiszen kirekeszti azokat a fiatalokat, akik kicsivel jobb körülmények közé születtek, és hiába teljesítenek több pontszámot, a véges létszám miatt nem tudnak bekerülni a főiskolára. A professzor tanítványai is ebben a kettős szorításban vergődnek; Deepak Kumar (Saif Ali Khan) dalitként a legnyomorúságosabb kasztból verekedte fel magát, hogy a cornelli egyetem kutatóstátuszt ajánljon fel neki alkalmazott matematikusi programjához, és Sushant Seth (Prateik), aki mögött apja hatalmas vagyona áll, ugyanakkor elég esze van ahhoz, hogy a főiskolai éveit ne dorbézolással töltse el. És persze a professzor lánya Poorvi (Deepika Padukone), aki bár egyetért apja elveivel, ő maga is megszenvedi, mert egyetlen ponton múlott, hogy nem vették fel az orvosi egyetemre.

Alternatív magyar cím:  Foglalás 

 megnézem lentebb

IMDB

  • Rendezte: Prakash Jha

  • Írta: Prakash Jha, Anjum Rajabali

  • Szereplők: Amitabh Bachchan, Saif Ali Khan, Manoj Bajpayee, Deepika Padukone, Prateik, Tanvi Azmi, Saurabh Shukla, Darshan Jariwala, Yashpal Sharma, Mukesh Tiwari, Rajeev Verma, S.M. Zaheer, Chetan Pandit, Vinay Apte, Anita Kanwar, Hema Malini

2 comments on “Aarakshan (2011)

  1. Nagyon érdekes kérdést feszeget a film. Az Indiai Legfelsőbb Bíróság döntése alapján az indiai felsőoktatásban úgynevezett foglalási kvótát (27%) tartanak fenn a hátrányos helyzetű, alacsonyabb kasztokból származó diákok számára. Ezért a film címének fordítása pontos, ténylegesen “foglalás”-ról beszélnek a filmben, csak ez számunkra nem értelmezhető. Itt Európában is van ún. pozitív diszkrimináció (pl. női parlamenti képviselők aránya), de ezt mi kvótarendszerrel magyarázzuk.
    A történet ott fordul komolyra amikor a főiskola törtető tanára Mithilesh Singh (Manoj Bajpayee elképesztően hiteles és hátborzongató alakítása!) politikai kapcsolatai és pénz segítségével magához ragadja a vezetést, a professzort pedig nemcsak a státuszából, de a házából is kiebrudalja. Singh istene a pénz, és szerinte csak az érdemli meg az értékalapú tanítást, aki megfizeti a borsos árát.
    A reménytelen és kiúttalan helyzetben Anand professzor egyvalamihez tud fordulni, amiben mindig is hitt, a tanításhoz.
    Egy istállóban rendezi be főiskola-előkészítőjét, és elkezdi ingyen tanítani a környék gyerekeit. A csendes lázadásból hamarosan eget-földet megmozgató mozgalom lesz, amelyhez sorra csatlakoznak mindazok, akik hisznek abban, hogy a tudás érték, annak átadása viszont nem lehet nyerészkedők játéka.
    Nagyon tetszett a film. A főszereplők valamennyien visszafogott játékukkal tettek hitet amellett, hogy mennyire hisznek a film mondanivalójában. Választ nem ad az eredeti kérdésre (mi a jobb, a kvótaalapú felvételi, vagy az ingyenes előkészítéssel a felzárkóztatás?), de ezt döntse el mindenki saját maga, ha megnézte a filmet.
    Egyértelműen társadalmi dráma, és túl sok vidám jelenet nincs benne, a zene pont idevaló, és rengeteg elgondolkodtató dialógus van benne.
    9/10.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük