2 comments on “ABCD 2 (Any Body Can Dance 2) (2015)”

1. LETÖLTÖM

   MEGNÉZEM

   FILMZENEI ALBUM

   Válasz

2. Mindig félve ülök le, ha egy nagy kedvencnek elkészül a második része. (A Step Up-ról már ki tudja hányadik bőrt húzzák le, egyre rosszabb eredménnyel.) Persze két eset lehetséges, vagy jó/jobb lesz, mint az első, vagy csalódás. De ilyenkor semmiképp sem tud közömbös maradni az ember. Hát, ezúttal mélységes csalódás ért, a film vége felé az elkeseredés bennem olyan méreteket öltött, hogy dühöngtem. Ami azért fura, mert mégiscsak egy filmről van szó, és ez nem tartozik a létfenntartó eszközök közé. De hogy ennyire elcsesszék a szórakoztatásomat, az eléggé ki tud borítani.
   Pedig Bollywood nem kezdő ebben, a legtöbb esetben a folytatásnak szinte semmi köze az első részhez, néha a színészek ugyanazok, de már más néven, néha még a színészeket is lecserélik (Goolmal, Housefull, Murder stb.). Van amikor a címen kívül semmi közös nincs a folytatással, van amikor azért az alaphangulatot, vagy koncepciót megtartják. Itt ez utóbbiról lenne szó, de bár ne tették volna.
   Persze a végén ott volt a kiírás, hogy Suresh és Vernon története, akik eljutottak Las Vegasba a World Dance Championship-re. Hát… biztos nem így történt.
   Az eredeti ABCD akkorát robbant, hogy benne volt a levegőben, folytatni fogják. Persze ezúttal már húzóneveket is tettek bele, pedig szerintem az egyik bája éppen az volt, hogy noname színész-táncosok vitték a prímet. Áthoztak pár táncost (Dharmesh Yelande, Lauren Gottlieb, Punit Pathak), de arra építették a sztorit, hogy a Varun Dhawan/Shraddha Kapoor páros majd jól felhúzza a produkciót. Nos, éppen ők voltak a leggyengébb láncszem. No, meg Prabhu Deva, akit amúgy imádok, de ebben a műsorban fogalmam sincs miért szerepeltették, és miért pont ezt a fajta karaktert adták neki. Nem bírta eladni a szerepet. Az előbb említett páros pedig csak ott volt. Nekik kellett volna a katalizátor szerepét eljátszaniuk, de egy csorba bögrében több dráma van, mint bennük. Semmilyen kötődést nem láttam közöttük, és a professzionális tánctudás durván nem elég, ha egy filmnek sztorija is van. Bár ennek az sem volt. Na, jó, volt némi sztori-morzsa, de se eleje, se vége, se füle, se farka. Belecsaptak egy „majd-mi-megmutatjuk”-hőzöngésbe, aztán átment szimpla nyavalygásba. És a forgatókönyvíró rendesen belegabalyodott, mert Lauren Gottliebről a végén nem tudtam eldönteni, hogy amerikai-e, vagy indiai származású amcsi. Ellentmondásos volt az egész.
   Dharmesh Yelande sokkal több volt az elsőben, itt nem hagyták, hogy kibontakozzon. Punit Pathakot meg megint bedobták a tragikus sarokba, alig vártam, hogy haldokolva összeessen, persze azért odáig nem fajult a dolog. De nagyon erőltetett-szaga volt, na!
   Táncfilm, tehát beszéljünk a táncról. Az volt. Olyan… semmilyen. Összecsapott koreográfia, amilyen ugra-bugrákat még én is tudnék, ötlettelen, savanyú, és szerintem összelopkodott (hajazva a filmre, ami pont egy plágiummal kezdődik). A rendező Remo D’Souza az egyik legnevesebb koreográfus, aki ezek szerint a saját filmjéhez csak csapnivaló táncokat képes összeütni. Maradjon csak az eredeti szakmájánál. Prabhu Deva pedig villantott egyet a zsenialitásából, és részéről be volt fejezve a dolog.
   A zene fontos, beszéljünk arról. Hát… az siralmas volt. Az ABCD minden dala belekarcolódott az agyamba, ha egy taktusát meghallom, már tudom hol hangzott el, látom magam előtt a mozdulatokat, érzem a zene lüktetését, és némelyik dalt ma sem bírom sírás nélkül végighallgatni. Ebben a filmben viszont nem volt egy eredeti ötlet sem. Leporolták az ABCD-sikereket, kicsit megmixelték, felturbózták, aztán egyed meg, hülye rajongó. Hát nem. Én bizony kiköptem. Sachin-Jigartól azért ennél jóval többet vártam volna.
   Alig vártam, hogy vége legyen, és úgy nyomtam meg a DELETE gombot, hogy csak úgy füstölt!

   Válasz