Mahishmati ősi Királyság Indiában. Az anyakirálynő Sivagami (Ramya Krishnan), egy csecsemővel a karján előbukkan a barlangból egy magas vízesés közvetlen közelében. Katonák üldözik őt, de sikerül megölnie őket. Sivagami úgy dönt, hogy megmenti a babát azáltal, hogy saját magát a belefojtja a folyóba, mialatt a gyermeket a vízből felemelve a tenyerén tartja. A helybeli lakosok felfigyelnek a gyermeksírásra, majd kimentik a folyóba rekedt csecsemőt. Sanga (Rohini) és férje elnevezik őt Shivának, és úgy nevelik mintha a saját fiúk lenne.
Annak érdekében, hogy megvédhessék a babát attól, hogy bárki a közelébe mehessen, a barlang száját egy nagy sziklával zárják le.
Második rész: Baahubali 2: The Conclusion (2017)
[embedyt] http://www.youtube.com/watch?v=VdafjyFK3ko[/embedyt]
megnézem lentebb
-
Rendezte: S.S. Rajamouli
-
Írta: Vijayendra Prasad, S.S. Rajamouli
-
Szereplők: Prabhas, Rana Daggubati, Anushka Shetty, Tamannaah Bhatia, Ramya Krishnan, Nasser, Sudeep, Satyaraj, Tanikella Bharani, Gabriela Bertante, Nora Fatehi, Prabhakar, S.S. Rajamouli, Rohini, Subbaraya Sarma
LETÖLTÖM
MEGNÉZEM
FILMZENEI ALBUM
Nagyon köszönöm a lehetőséget!
Végre! Végre! VÉGRE!!!! S.S. Rajamouli háromévenként rendez egy filmet, mert belead apait-anyait. A Magadheera óta csak az Eegát láttam tőle, mindkét film olyanra sikerült, hogy tudtam, a következő projektje nagyot fog durranni. És lám! A bemutató óta megdöntött minden jegybevételi rekordot, és még Amerikában is sikeres tudott lenni. A rajongók tűkön ülve várják a folytatást.
Már az előkészületekből látszott, hogy ezúttal tényleg rendesen kibélelték pénzzel, elküldte a két főszereplőt némi tömegnövelésre, Prabhas (Baahubali/Shiva) és Rana Daggubati (Bhallaladeva) addig egy jelenetet sem forgathatott, amíg 100 kiló fölé nem küzdötték magukat, és egyáltalán nem sörpocakról, hanem tömény izomzatról van szó. És valamennyi szereplőnek (Nasser/Bijjaladevát kivéve) át kellett esnie egy kardforgató-tanfolyamon, a fiúknál ez alap volt, no de ő a hölgyeket is beiskolázta, Tamannaah Bhatiának (Avanthika) ez ritka jót tett, teljesen megváltozott tőle a habitusa, de akitől igazán meglepődtem, az Ramya Krishnan, aki hosszú kihagyás után tért vissza a vászonra, és mindjárt földbe is döngölt mindenkit a régens-kormányzó asszony, Sivagamidevi alakításával.
Már a kilenc hónapig tartó forgatás is rekordgyanús volt, a másfél éves utómunkálatok csak rátett egy lapáttal, a vízesésjelenetet nem laptopon, hanem óriásvásznon kellett volna megnéznem, mondjuk egy Imax-moziban. A természetben játszódó jelenetek többségében nem tudtam felfedezni a CGI-trükköket (a lavina-jelenetet kivéve, ott azért látszott), és a számítógépes machinációk tömegéből igazából a városra közelítő képeken és Bijjaladeva kacska kezén kívül nem láttam kiugró hibát. Ami egy ilyen volumenű film esetében közelít a kiváló teljesítményhez. (Nem véletlen, hogy az indiai informatikusok lassan ellepik a világot.)
Rengeteg helyen lehet elrontani egy filmet, de itt az apró forgatási hibákon kívül (ezeket szintén összegyűjtötték a neten) nem tudok belekötni semmibe. Pedig rettenetesen féltem, mert annyira vártam már ezt a filmet, rendesen beetettek az előzetesekkel, a kiszivárogtatott információkkal, Prabhas átalakulásán egyenesen elborzadtam (amikor megláttam a Raszputyin-szakállát, azt hittem elsírom magam), az összkép alapján viszont végre nem kellett csalódnom, és lezuhannom a földre az álomból szőtt toronyból. Mert az álom valóra vált, egy grandiózus és epikus film született.
A sztorit első nézésre nehezen bírtam összehozni, mert a családi-rokoni kapcsolatokat a film közepén Satyaraj (Kattappa) röviden összefoglalja, és a sok deva-devire végződő névtől összezavarodtam, de második nézésre már értettem a viszonyokat, és hogy miért Sivagamidevi uralkodik, miért nem a férje, Bijjaladeva. És miért kellett a két fiút azonos feltételekkel versenyeztetni, holott Baahubali (jelentése: erős marok) nem édesfia volt az asszonynak (viszont apja, az elhunyt uralkodó az édesbátyja volt), és miért nem tette meg örökösnek egyből saját fiát, Bhallaladevát. A folytatásban (jövőre!!!! uramisten de sokat kell még addig aludni!!!) pedig majd kiderül, hogy miért fajultak el addig a dolgok, hogy Sivagamidevi saját fia elől menekítette Baahubali újszülött fiát, és az akcióba az asszony bele is halt. (Ezzel a jelenettel kezdődik maga a film.)
A mitológiai/kosztümös filmek a gyengéim az indiai filmek vonatkozásában is (Magadheera, Jodhaa Akbar), de nem csodálkozom azon, hogy ritkán forgatnak ilyet, tekintettel a gyártási költségekre. Persze nem nehéz gyönyörű palotákat, várakat találni Indiában, a csodálatos ruhakölteményeket pedig akár fillérekből is meg lehet varrni (vagy irtózatos pénzeket fizetni a lenyűgöző ékszerekért), de a tömegjelenetek azért ott sem kerülnek kevés pénzbe, és digitális technika ide vagy oda, statiszták ezrein nem lehet spórolni, mert kellenek a közeli felvételeken. A Jodhaa Akbarnál már megírtam, hogy a csatajelenetek amatőr módon lettek leforgatva, féltem, hogy itt is ez fog történni. S.S. Rajamouli azonban nem esett abba a hibába, mint Ashutosh Gowariker, rengeteg időt, energiát, pénzt, paripát, fegyvert áldozott, hogy a csaták minél hitelesebbnek tűnjenek, és lehet, hogy egyetlen paci sem esett áldozatul, de azért voltak sokkoló közelik. Nem értek a harcászathoz, a taktikai döntéseket, a csapatok ide-oda tologatását már töriórán is kihagytam, de itt annyira zseniálisan oldotta meg, hogy egy analfabéta is könnyedén felfogta, mit miért csinálnak, és olyan zseniális húzásokkal tette még látványosabbá a háborút, mint például az olajjal átitatott vászonnal beborított támadó sereg megégetése.
A romantikus szál volt a katalizátor, amivel Shiva eljut odáig, hogy megtudja, ki is ő valójában, és Avanthika tényleg olyan volt, mint egy angyali látomás, hogy a következő pillanatban egy kormos arcú, elkötelezett amazonnal találjuk szembe magunkat, aki szemrebbenés nélkül vágja át az ellenség gigáját. Ez a kettősség újdonság Tamannaah alakításaiban, mégis gond nélkül vette az akadályt. Amikor Shiva seperc alatt gyönyörű nőt varázsol a koszos harcosból, azért az a jelenet tényleg ütött!
Ramya Krishnan egyszerre volt királynő és aggódó anya, döntéseket hozó hadvezér, és a késsel ügyesen bánó fúria. Egyszerűen lenyűgözött. Satyarajot először fel sem ismertem a kopasz feje miatt, ráadásul az ő karaktere az, ami a folytatást előkészítette, a rabszolga-hadvezér figurája már önmagában feloldhatatlan konfliktus, az pedig, hogy miatta árva Shiva, viszont egy karcolást sem tudna ejteni a fiú testén, hiszen elkötelezett híve anyjának Devasenának (Anushka Shetty alakítása majd a második részben fog igazán kidomborodni, ebben a részben a sebek borította arc, és a bilincsbe vert végtagok megakadályozták, hogy igazán megmutassa, mit tud), felesküdött a védelmére. Na, ezt az ellentétet próbáld feloldani, ha bírod!
A zenei motívumok, amit a karakterek önállóan kaptak, mindegyik telitalálat, a film egésze alatt nem sok dal hangzik el, mert csak megtörné a ritmusát, de ezek a dalok mind igazán ütősek. Tánc meg voltaképpen csak egy igazi van, amit a szoborállításkor járnak a különböző törzsek, ettől egy kicsit Jodhaa Akbaros fílingem támadt, de nem mondanám másolásnak, mert a két jelenet alapvetően eltér. Inkább csak benyomás.
A díszlettervező valószínűleg örömtáncot járt, amikor megtudta, hogy ő kapta meg a munkát, mert ez aztán tényleg kihívás a köbön, és ugyanígy érezhetett a jelmeztervező is, de mindketten maximálisan kitettek magukért. Az epikus sztori zavartalan folyásához ők is nagyon kellettek.
Az imdb-n még mindig nagyon magasan jegyzik, 53 ezer szavazat után is 8,8 %-on áll, nálam 10 pontos