Új városba megy az árva és otthontalan Ranbir Raj. Összebarátkozik a prostituált Gulabjival, aki meghívja, hogy töltse vele az éjszakát, ám a férfi visszautasítja. A lány végül Lillianhoz küldi, aki egyedül él, és szobák kiadásából él. Ranbir szobát bérel nála, és énekesként sikerül munkát találnia az egyik étteremben. Egyik alkalommal, hazafelé menet megpillant egy nőt a hídon. Megismerkedik vele, hazakíséri. Sakina szőnyegszövő, és a nénikéjével, valamint a vak nagymamájával él. Amikor Ranbir szerelmet vallana neki, Sakina elmondja, hogy a szíve már másé.
[embedyt] http://www.youtube.com/watch?v=_Xw5S3cT1PE[/embedyt]
megnézem lentebb
-
Rendezte: Sanjay Leela Bhansali
-
Írta: Fyodor Dostoevsky, Prakash Kapadia
-
Szereplők: Ranbir Kapoor, Sonam Kapoor, Salman Khan, Rani Mukerji, Zohra Segal, Begum Para, Vibhu Puri
LETÖLTÖM
MEGNÉZEM SZINKRONOS
MEGNÉZEM FELIRATOS
FILMZENEI ALBUM
KEDVCSINÁLÓ
Részlet (szinkronos):
Bevallom féltem ezt a filmet megnézni, és jó okom volt rá. Nagyon szeretem Sanjay Leela Bhansali munkásságát, eddig csupa jót láttam tőle (még a Hum Dil De Chuke Sanam is jó, csak nekem vannak vele kapcsolatban ellenérzéseim, de pl. a Black, a Guzaarish, vagy a Rowdy Rathore kiváló munkák!), mert erről a filmről elég sok lesújtó kritikát olvastam, és az imdb sem kegyelmezett neki. Úgy tűnik egyet kell értsek velük. Nem olvastam Dosztojevszkijtől a Fehér éjszakákat, de biztosan nem ennyire nyögvenyelős az eredeti történet, mint ami a filmben kibontakozik. Az alapsztori szerint ez egy szerelmi háromszög, ahol a harmadik fél nincs is jelen a film 95 %-ban, csak beszélnek róla, mégis annyira nyomasztó az egész, hogy nekem még a szerelemtől is elment a kedvem, pedig biztos, hogy nem ez volt a céljuk. Csak éppen nem sikerült. Sanjay Leela Bhansali kockáztatott, hiszen két főszereplője ismeretlen volt, Rishi Kapoor fia Ranbir Kapoor (Ranbir Raj szerepében) ebben a filmben debütált, és nem rajta múlott. Az alakítása példaértékű, ahogy a semmitmondó szerepből próbált valami érdemlegeset kifacsarni. Hozzá képest Sonam Kapoor (másodunokatestvér, a Kapoor-klánhoz tartozik ő is, Anil Kapoor lánya) Sakinaként közel sem hozta azt a játékot, amit elvárna az ember, ha már egy ekkora produkcióban debütál az ember lánya. Bhansali persze semmit se bízott a véletlenre, a film bemutatását harcba küldte az Om Shanti Ommal vetélkedve, és ez elég volt ahhoz, hogy a bevétel behozza a befektetést, de az Om Shanti Om kenterbe veri a másikat. És az ott debütáló női főszereplő, Deepika Padukone simán lejátszotta Sonamot (aki azóta sem bírt egy tisztességes alakítást összehozni, talán a Khoobsuratot kivéve, nemúgy Ranbir Kapoor, aki évek óta a szupersztárok csapatának oszlopos tagja).
Ami tetszett a filmben, az az operatőri munka, Bhansalira jellemző, hogy egy filmnek alapszínt ad, és ez viszi végig a hangulatot. A Hum Dil De Chuke Sanam leginkább sárga, némi pirossal, a Black barna sok szürkével, a Guzaarish alapszíne meg a fekete, enyhe kékkel. A Saawariyában kék szűrőt használtak, és ennek a színnek rengeteg árnyalatát. A díszlet erősen színházi jellegű lett, Szentpétervár némi Velencével, ettől a helyszín szürreális és nem evilági hangulatot kapott.
A zene csapnivaló, és felejthető volt, a táncok viszont tetszettek (már ahol csoportos tánc volt, mert legtöbbször Ranbir Kapoor egyedül táncolt). A történetet simán el lehetett volna mesélni másfél órában is, néha annyira húzták, hogy már az idegeimen táncoltak, kész felüdülés volt látni ha a mellékszereplő Lillian (Zohra Sehgal), Raj fogadott nagyanyja, házinénije megjelent. Két vendégszereplő volt, Gulabji (Rani Mukherjee) a jólelkű prosti kicsit helyretette a lelkivilágomat, Imaan (Salman Khan) a háromszög harmadik tagja meg nem sokszor jelent meg, de az egész film róla szólt, ettől kicsit feszült lett a hangulatom.
Továbbra is marad a kedvencem Sanjay Leela Bhansali, már nagyon várom tőle a Ram-leelát, de ez a film nem lesz a szívem csücske. Elfáradtam tőle.