Igazi tündérmese Marigold Lextonról, a kissé fennhéjázó amerikai színésznőről, akit az ügynöke Indiába kommendál egy általa „B” kategóriásnak titulált filmforgatásra. 3 hónap egy lakókocsiban, perzselő hőségben, általa lenézett emberek között, ráadásul egy olyan filmet kell forgatnia, amiben dalok és táncok sokasága követi egymást. Csak hab a tortán, hogy az ügynöke becsapta és magára hagyta. Szóval pont jókor érkezik Prem, a film koreográfusa, aki civilben Jaipur hercegének fia és a forgatás után lesz az esküvője.
[embedyt] http://www.youtube.com/watch?v=34j9ChkjK6w[/embedyt]
megnézem lentebb
- Rendezte: Willard Carroll
- Írta: Willard Carroll
- Szereplők: Salman Khan, Fazl Khan, Ali Larter, Simone Singh, Nandana Sen, Ian Bohen, Shari Watson, Suchitra Pillai, Vijayendra Ghatge, Roopak Saluja, Gulshan Grover, Rakesh Bedi, Marc Allen Lewis, Lea Moreno Young, Catherine Fulop
LETÖLTÖM
MEGNÉZEM
FILMZENEI ALBUM
Bevallom Ali Larter és nem Salman Khan miatt kezdtem bele. Sosem voltam nagy rajongója és az évek során ez már csendes viszolygásba csapott át a sokszor csak a pénz miatt bevállalt idióta szerepei miatt. Nem túl válogatós, csak írjanak róla. Na, mindegy, írok inkább a filmről.
A sztori maga megérne egy misét, mindig is imádtam, amikor egy teljesen más kultúrából érkező személy belecsöppen India kellős közepébe és a sokkhatás meglátszik a cselekedetein (Bride & Prejudice, Million Dollar Arm stb.), ezeket a filmeket nem győzöm elégszer újranézni, már csak azért is, mert hasonlóképpen éreztem én is.
Ali Larter hozza a karaktert, elképesztően idegesítő középszerű filmszínésznő, aki tucatszerepeket vállal be és túl sokat képzel magáról. De Indiában kibillen a bőréből amikor egy teljesen más kultúrában és egy teljesen más karakterben kell helyt állnia.
Salman viszont sehol sem volt a szerepében. Negédesen mosolygott, valószínűleg azt hitte magáról, hogy elbűvölő (szerepe szerint annak is kellett lennie), de számomra csak egy üresfejű bábnak tűnt, akinek tucategyénisége van és szeretné magát érdekesebbnek feltűntetni. Egyértelműen csalódás volt látni a két színész közötti eltérést, nem volt meg köztük a harmónia, mert Ali Larter szinte lubickolt a szerepében és látszott, hogy visszafogja magát (leküzdötte a karakterét Salman szintjére) de sehol sem láttam kapcsolódási pontokat, szikrát vagy kémiát pedig egyáltalán nem éreztem kettejük között. Ez viszont rendesen alávágott a filmnek, emiatt kissé élvezhetetlen lett.
Ali Larter nem lett volna elég ahhoz, hogy megnézzem a filmet, kellett valami más is, ez pedig Rajasthan. A film második fele itt játszódik, és amikor megláttam a jodhpuri repülőteret a szívem nagyot dobbant. Annyira imádom ezt az államot, hogy nekem már teljesen mindegy volt, hova fut ki a sztori, csak a környezetet figyeltem.
Azért pár dolog így is szemet szúrt, dacára a pompás palotabelsőknek (Marigold hálószobáját simán elfogadnám), amerikai barátjának, Barrynek a váratlan és indokolatlan megjelenése, Marigold hamis hennája (tisztán látszott, hogy ragasztott matrica, nem tudom, hogy Ali Larter miért nem fogadta el a valódi hennát, néhány hét és eltűnik, bár lehet, hogy allergiás rá), a királyi család is elég fura volt a maga módján, a hagyományokat meg akármennyit is emlegették (elhangzott vagy ötvenszer a tradition szó), valójában kiüresedett cirkusznak éreztem. A filmet a kitalálható vége sem mentette meg attól, hogy egyértelműen látható legyen; Ali Larter nem tud táncolni, Salman Khan nem tud játszani, a forgatókönyvíró sablonokat használ, a hagyományt pedig egyetlen cigarettaszünetben simán fel lehet rúgni.
Összefoglalva; ne csináljon bollywoodi filmet az, aki nem ismeri Indiát, és sajnos Willard Carroll csak beleszagolt, de nem élte át. Nem elég látni a Taj Mahalt, hogy eladhatóvá váljon egy film és én nem vettem meg.
Életem egyik legjobb filmje.