Két egykori szerelmes megpróbálja túlélni a 2005-ös mumbai monszun-árvizet, miközben régi párkapcsolati problémájukra is megoldást kellene találniuk.
Alternatív magyar cím: Megtaláltalak
[embedyt] http://www.youtube.com/watch?v=umKGtQ5gORU[/embedyt]
megnézem lentebb
-
Rendezte: Kunal Deshmukh
-
Írta: Ankur Tewari, Kumaar
-
Szereplők: Emraan Hashmi, Soha Ali Khan, J. Brandon Hill, Mantra, Prerna Chawla, Sachin Khedekar, Mantra, Ritu Raj Singh, Atul Srivastava
LETÖLTÖM
MEGNÉZEM
FILMZENEI ALBUM
bollywoodextra.hu:
„Ritka madárként, bollywoodi katasztrófafilmként harangozta be a Tum Mile-t annak idején a BollywoodExtra is. A gyanú megalapozott volt: a plakát és a trailer alapján nem volt nehéz azt gondolni, hogy újabb amerikai mintát vesz át a hindi filmipar. Lesz itt szerelmespár, digitális trükkök, utolsó pillanatban megmenekülés, ahogy kell.
Rendben, persze, van néhány ilyen a filmben, ám mégsem másolja a megszokott hollywoodi katasztrófafilmeket. A Tum Mile-ben szerepet kap ugyan a Mumbait sújtó 2005. július 26-i esőzés és az azt követő hatalmas áradás, ám ez finoman szólva is csak mellékszerep, díszlet a történet egy részében. (Pedig magáról a katasztrófáról is lett volna mit mesélni: az áradásnak 1094 halálos áldozata volt. Egy nap alatt több eső esett, mint Magyarországon egy év alatt, ami teljesen megbénította a 14 milliós metropoliszt.)
A Tum Mile egy szerelmi történet, azonban nem átlagos – és bizony nem a katasztrófa-díszletek miatt lett más, mint a többi bollywoodi románc. A film két szálon fut: az elsőben a Dél-Afrikában tanuló két NRI (külföldön élő indiai) Sanjana és Akhsay megismerkedését látjuk. A másik szál (váltakozva láthatjuk a két idősíkot) hat évvel később játszódik, amikor a két főszereplő véletlenül újra találkozik. Ezzel már a film elején nyilvánvalóvá válik, hogy a románc bizony nem végződött happy enddel. A boldog végkifejlet eléréséhez hat évvel később is segítségre van szükség: egy árvíz kell ahhoz, hogy Akshay és Sanjana rájöjjön, hogy mi is fontos számukra igazán az életben. Itt, a második szál második felében ömlik csak a nyakunkba a víz és a katasztrófafilmek néhány kliséje (hirtelen szülni kezdő terhes nő azért szerencsére nincs), és izgulhatunk azon, hogy vajon a kegyetlen időjárás, ha már közelebb hozta a szerelmeseket, nem is veszi-e el azonnal az életüket.
A film lényege tehát nem a víz és a néhány digitális trükk, hanem két ember kapcsolatának alakulása. A Tum Mile realisztikusabban ábrázolja két mai fiatal kapcsolatát, mint eddig bármely más bollywoodi film, amit láttam. Mert nem a szerelmesek egymásra találása a film témája, hanem ami utána jön. Egyáltalán nem sietnek összeházasodni, és az összeköltözésre is csak hosszas vívódás után adják a fejüket. Ez már egy modern India; a tradíciók csak egy néhány percre feltűnő apa képében jelennek meg, aki elmondja: nem érti ő ezt az egészet. (Persze még mindig nem Indiában játszódnak ezek a részek, talán még mindig csak az NRI-k esetében elfogadható a nézőknek a hagyományok ilyen fokú megsértése.)
A Tum Mile arról szól, mennyire nehéz két személyiséget és életet összecsiszolni. Semmi sem fekete vagy fehér, és a filmnek bizony messze nem az az üzenete, hogy „a szerelem mindent legyőz.” És szerintem épp ezért jó. Hirtelen azon kapja magát a néző, hogy a saját életén gondolkodik: ő milyen kompromisszumokra lenne hajlandó, mit viselne még el? Biztos, hogy ő mindig olyan türelmes a mellette lévő emberrel, mint kellene? Mennyit vagyunk hajlandók feladni magunkból egy kapcsolat kedvéért? A színészi játék is illik ehhez: nincsenek túlzott gesztusok, és a két szupersztárnak nem nevezhető színész, Emraan Hashmi (Once upon a Time in Mumbai, Awarapan, Jannat) és Soha Ali Khan (Rang de Basanti) alakítását még olyan kritikusok is jónak találták, akik a filmet maximum közepesre értékelték.
A zenés részek is illeszkednek ehhez a hangulathoz: nincsenek klasszikus táncjelenetek, csak aláfestő dalok. A zene egyébként kellemes és fülbemászó, a vidám „Tum Mile” nagyon sokáig velem maradt. (A zene Pritam munkája, az ő nevéhez fűződik a Dhoom, a Dhoom:2, a Billu, a Dil Bole Hadippa és a New York zenéje is.)
A film nem lett nagy siker, talán amiatt is, hogy az alkotók nem igazán tudták azt sem kitalálni, hogy milyen műfajú végeredményt szeretnének. (Tudom, Bollywoodban nem szokás a műfaji film, de a Tum Mile-re azért azt sem mondhatjuk, hogy maszala lenne.) Hiányoznak belőle a sztárok és a nagyszabású táncjelenetek is, és a házasság misztériuma sem kap központi szerepet. A átlagos indiai közönségnek talán ezért nem tetszett annyira, de egy európai Bollywood-rajongó megtalálhatja benne, amit a hindi filmekben szeret: zenét, romantikát, szép tájakat, valamint a megszokott nyugati mintáktól eltérő filmkészítést és történetmesélést. És ebben az esetben sok-sok gondolkodnivalót is – magáról.”
Most, hogy megnéztem, elolvastam a bollywoodextra.hu kritikáját, és a legtöbb részével teljes mértékben egyetértek. Bár minden képen úgy szerepel, mint egy katasztrófafilm, a mumbai árvíz csak mellékes (és véleményem szerint elhagyható) díszlete két ember hosszas vívódásának.
A hat évet egy kicsit soknak találom, bárki bármit is mond, ez alatt sok minden letisztul az emberben, és vagy továbblép, vagy megpróbálja újból felvenni az elszakított fonalat. Nekem túl sok volt a véletlenből.
A két színész játéka viszont kárpótolt mindenért, Emraan Hashmit idáig a Jannatban és a Murderben (mindkettőnek a 2. részében) láttam, ott inkább erőszakosabb szerepet alakított, a gyötrődő, kallódó művészt még nem láttam tőle, de jól oldotta meg. Soha Ali Khant ebben a filmben láttam először, mert a Rang De Basanti még csak tervben van, de most már nagyon kíváncsivá tett.