Luck by Chance – A szerencse csillaga (2009)

A film a bollywoodi álomgyár kulisszái mögé vezeti nézőit két fiatal, a sikerért, hírnévért és a karriert jelentő főszerepért küzdő színész történetén keresztül. Vikram Mumbaiba érkezik, hogy a szakmában dolgozó barátai segítségével bollywoodi filmsztárrá váljon. A fiatal fiú összebarátkozik a szomszédban lakó kis szerepekben és regionális filmekben játszó Sonával, aki már három éve vár a nagy áttörést jelentő szerepre. A két fiatal között gyorsan romantikus kapcsolat szövődik. Mialatt mindketten a szupersztárok, menedzserek, producerek és feleségeik uralta világban próbálnak boldogulni, Vikram megkapja a várva várt álomszerepet. Az újonnan jött sztárság azonban szép lassan megváltoztatja őt. Vajon kapcsolata Sonával képes túlélni a sztárcsemetével, Nikkivel folytatott viszonyát? Vajon Vikram képes megtartani igaz barátait, akik kitartottak mellette és támogatták, amikor a mindent jelentő, csillogó reflektor fényei messze elkerülték őt?
A filmben Bollywood számos ismerős arca megjelenik, így kisebb-nagyobb szerepekben, önmagukat alakítva feltűnik a vásznon Shahrukh Khan, Kareena Kapoor, Karan Johar, Manish Malhotra, Ranbir Kapoor, Abhishek Bachchan, Akshaye Khanna, John Abraham, Rani Mukherjee és Aamir Khan is.

Alternatív magyar cím: Véletlen szerencse

[embedyt] http://www.youtube.com/watch?v=XphAPuNppQA[/embedyt]

megnézem lentebb

IMDB

  • Rendezte: Zoya Akhtar

  • Írta: Zoya Akhtar, Javed Akhtar

  • Szereplők: Farhan Akhtar, Konkona Sen Sharma, Rishi Kapoor, Dimple Kapadia, Isha Sharvani, Sanjay Kapoor, Juhi Chawla, Hrithik Roshan, Alyy Khan, Sheeba Chaddha, Arjun Mathur, Sid Makkar, Pankaj Kalra, Megha Narkar, Ashish Sawhney

3 comments on “Luck by Chance – A szerencse csillaga (2009)

  1. Cameo-szereplők:
    Aamir Khan, Rani Mukerji, Shah Rukh Khan, Kareena Kapoor, Abhishek Bachchan, John Abraham, Karan Johar, Akshaye Khanna, Vivek Oberoi, Dia Mirza, Anurag Kashyap, Mushtaq Sheikh, Javed Akhtar, Shabana Azmi, Boman Irani, Manish Malhotra, Mac Mohan, Rajkumar Hirani, Ronit Roy, Manish Acharya, Sheeba Chaddha, Ranbir Kapoor

    Az egyik nagy kedvenc. Nemcsak a zene meg a táncok miatt (a cirkuszi tánc bombasztikus!).
    Már a főcím alatt elkapja az embert a hangulat. A képek ugyanis India mozijairól készültek, és ettől az ember alapvetően olyan hangulatba kerül, hogy ez a film nem egy fősodorbeli mű lesz. Pedig dehogy. A sztori az, hogy egy senkiből hogyan lesz sztár (pillanatok alatt), pusztán a szerencsének (vagy a hold kedvező együttállásának) köszönhetően. Az adottságai jók, de ilyenből több tucat van, mégis befut. És az embert elkapja a gépszíj. Adott egy erősen nélkülöző, küszködő valaki, akiből mi magunk sem nézzük ki, hogy hős lesz belőle, csak csapódik egyik helyzetből a másikba, aztán mégis.
    Farhan Akhtar a Rock On! után már nem debütáló színész, de még mindig nem „húzónév”. A rendező (civilben a nővére, Zoya Akhtar), még inkább nem az, ennek ellenére a filmben sztárok tömege (!) vállalt nyúlfarknyi szerepet, csak olvassátok végig a fenti névsort. És ők mind saját magukat alakítják. Volt aki olyan szerencsés volt, hogy két mondatnál többet kapott. 🙂
    És az egésznek az összhatása az, hogy benne vagy a filmben. Mivel ott vannak a sztárok, úgy érzed része vagy te is. Tényleg működik. Ezt a filmet persze mindenképpen akkor érdemes megnézni, ha már több tucat bollywoodi film van a hátad mögött, mert akkor a felismerés érzése nagyon sokat dob a hangulaton. (Jé! Őt ismerem! Játszott a… filmben!)
    A mellékszerepekben olyan nagy nevek vannak, mint Rishi Kapoor, Juhi Chawla, Dimple Kapadia, Sanjay Kapoor, vagy a vendégszereplő Hrithik Roshan (akinek egy kicsit hosszúra nyúlt a vendégszereplése, de üsse kő! )
    A másik főszereplő Konkona Sen Sharmáról már írtam valahol, hogy az egyik legkevésbé beskatulyázható színésznő. A hangja meg egyenesen csodás.
    Nálam 10/10

  2. Azért ha megnézzük a 23. percnél Hrithik mozgását és mosolyát a táncjelenetben és 2.10-nél a főszereplő srácét ugyanabban a közegben, lehet látni, előbbi miért szupersztár, utóbbinak meg miért nem tudom és nem is érdekel most se a neve a film után 😀
    A sztori amolyan hogyan lesz a senkiből sztár a szokásos klisékkel, de egynek jó volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük