A mogul (mughal) dinasztia harmadik, és egyben legnagyobb formátumú uralkodója, a muszlim Jalaluddin Mohammad Akbar (Hrithik Roshan), a sorozatos hódító hadjáratokba belefáradva meglepő lépésre szánja el magát, hogy birodalmát kiterjessze. Politikai házasságra lép a rajput király lányával, a hindu vallású Jodhaa Bai-jal (Aishwarya Rai Bachchan). Jövendőbeli felesége azonban közel sem olyan engedelmes asszony, mint ahogy azt akkoriban a nőktől elvárták, foggal-körömmel küzd a más vallású férfival kötendő házasság ellen.
[embedyt] http://www.youtube.com/watch?v=vYvl3CIX0zQ[/embedyt]
megnézem lentebb
-
Rendezte: Ashutosh Gowariker
-
Írta: Haidar Ali
-
Szereplők: Hrithik Roshan, Aishwarya Rai Bachchan, Sonu Sood, Poonam Sinha, Suhasini Mulay, Ila Arun, Raza Murad, Kulbhushan Kharbanda, Surendra Pal, Rajesh Vivek, Pramod Moutho, Vishwa S. Badola, Manava Naik, Disha Vakani, Dilnaz Irani, Nikitin Dheer
LETÖLTÖM
MEGNÉZEM
FILMZENEI ALBUM
KEDVCSINÁLÓ
Törölt jelenetek magyar felirattal (a rendező bevezető szövege nincs feliratozva)
Nagyon köszönöm 🙂
Nagyon örültem ennek a magyar szöveggel is ellátott részleteknek.
Ezeket még nem láttam.
Köszönöm
Olga
Tetszett a film. Nagyon. De látom a hibáit is, első és többszöri megnézésre is. Elsősorban a csatajelenetek. Azok katasztrofálisak. 2008-ban ilyennel előállni egy bollywoodi mércével megaköltségvetésű filmnél, enyhén szólva is bukta-szagú. Ha megbukott volna a film, akkor ezt nagyrészt a harci jelenetek kidolgozatlanságának köszönhette volna. Persze, dehogy bukott meg…
Mindenkinek a fejében van egy elképzelés, hogy milyen lehetett a középkorban egy csatajelenet. Bár egyikünk sem lehetett szemtanú, de nem hiszem, hogy a test-test elleni csata gyerekes lökdösődésben merült volna ki. Gowarikernek inkább át kellett volna adnia ezeket a jeleneteket egy nála sokkal profibb akció-rendezőnek, és megosztani a dicsőséget. Még az Egri csillagokban is hihetőbb csatajelenetek vannak, dacára annak, hogy azt 1968-ban mutatták be.
Másik nagyon-nagy hibája, hogy bár a stáblista szerint 8 (!) történész-szakértővel készültek fel, rengeteg ordító hiba van a sztoriban. Jalaluddin Mohammad Akbar császárról ugyanis még itt, nyugaton is hallottunk. Az egyik meghatározó uralkodója volt India történelmének, mint pl. nálunk Mátyás király. A köztudottan írástudatlan császár (ezt megemlítik a filmben) az egyik legfelvilágosultabb uralkodója volt a mogul (mughal) dinasztiának, akik elég sokáig uralkodtak Észak-India felett ahhoz, hogy mély nyomot hagyjanak történelmében (gondolunk pl. a Taj Mahalra, amit Akbar unokája építtetett). Akbar azzal érdemelte ki a Nagy/Hatalmas jelzőt, hogy vallási toleranciát hirdetett, pártolta a tudományt és a művészeteket, és keményen büntette a korrupciót. A film ezeket is bemutatja, viszont sántítani kezd a dolog már az alapsztoriban. Akbarnak ugyanis nem volt Jodhaa nevű radzsasztáni felesége. A fiának igen, de a fia meg nem volt olyan nagy formátumú uralkodó (sőt!). És hát a jó öreg Akbar úgy gyűjtötte a feleségeket, mint más a bélyegeket. Muszlimként megtehette. A házasságokat legtöbbször politikai okokból kötötte, mert bár fiatal uralkodóként sorra vívta a hódító hadjáratokat idősebb korában eléggé jó politikussá vált, hogy belássa, a szövetségek kötésével sokkal erősebb és hatékonyabb birodalmat építhet ki.
Ha eltekintünk ezektől a kicsinyes apróságoktól és a színészek játékára és a történetre koncentrálunk, akkor meglepően jó filmet láthatunk.
Hrithik Roshan ismét kitett magáért (és újból begyűjtött egy FilmFare díjat), elképesztő alakítást nyújt a császár szerepében. (Nem mellesleg három hónapig udvarolt a filmben szereplő elefántnak, hogy jól oldja meg az elefánt-betörés jelenetet.)
Méltóságteljes, töprengő, belátó, ugyanakkor nagyon is emberi uralkodót alakít. Ha felmérgesítik, dühében kivégezteti tejtestvérét is, ha szerelmes, akkor szabályosan elpirul, mikor ránéz imádata tárgyára.
A politikai okokból kötött házasságba teljesen racionális okokból megy bele, ő sem számít arra, hogy első látásra beleszeret a saját feleségébe. (Jóval a házasságkötés után, ugyanis eleinte csak fátyolban látja).
Jodhaa szerepében Aishwarya Rai szerintem élete egyik legnagyszerűbb alakítását nyújtja. A rádzsput hercegnő, akinek amúgy sincs beleszólása abba, hogy kihez adják hozzá, kikel magából, mikor megtudja, hogy egy olyan vadidegenhez kényszerítik, akinek más a vallása. Aztán persze felülkerekedik benne a harcos vér, és körömszakadtáig ragaszkodik a saját függetlenségéhez, nem sejtve, hogy éppen emiatt szeret bele a császár.
A film nagy része kettőjük macska-egér játékáról szól, ahogy kerülgetik egymást, próbálgatják, ki meddig mehet el, ahogy lassan megenyhülnek a kényszerű frigy nyomásától, és az apró közeledések, félreértések (sőt, egy féltékenység miatt a hercegnő száműzetését is valahogy vissza kell csinálni), udvari intrikák, gáncsoskodások elhárítása. Persze rétestészta nyújtásához hasonlítana, ha nem oldanák meg nagyszerűen. Amúgy is működik kettőjük között a kémia, ez már bebizonyosodott a Dhoom:2-ben.
Engem leginkább a maszkmester és a fodrász nyűgözött le, mert Aishwarya Rai 34 évéből lefaragtak vagy 15-öt, és egy nagyon fiatal, harcias ugyanakkor királyian fenséges lányt csináltak belőle. A térdig érő haja meg tényleg nagyon hatásos, (egyáltalán nem látszik, hogy paróka) bár gondolom eléggé kényelmetlen lehetett.
A többi szereplő közül ki kell emelnem Ila Arunt, a császár dajkája, és az udvar minisztere szerepében (micsoda karrier!, de ez is a császár jellemét mutatja, gondoljunk bele, mégis csak a 1555-ben kezdődik a sztori!), aki nagyon ügyesen konspirál a háttérből, de aztán a tanácsadói munkáját saját áskálódásai miatt fel kell adnia. A színésznőt még nem láttam más filmben, de nagyon-nagyon jól játszik.
Nikitin Dheerről már írtam a Mission Istaanbul kapcsán, de a Jodhaa Akbarban volt a bemutatkozó szerepe, és mindjárt jelölték is a Legjobb Gonosz Alakításra. Mint a császár sógora, és potenciális trónkövetelő, nagyon jól megoldotta, hogy legyen egy kis izgalom is a filmben.
Amúgy nem értem, hogy az egyetlen akcióra alkalmas jelenetet miért nem bízták egy profi koreográfusra, Hrithik és Nikitin is el tudta volna jobban játszani a kettőjük közötti összecsapást. Így szerintem nem látványos, hanem kényszeredett jelenet lett.
A három és fél óra alatt A.R. Rahman zenéje a másik ami felüdíti az embert. Elképesztően jó, tradicionális zenéket írt.
Ja, és a korhűség miatt egyetlen angol szó sem hangzik el, amit már annyira megszokhattunk az indiai filmekben 🙂
Én nem a hibákra koncentráltam, hanem a színészi játékra és persze a történetre ami nagyon-nagyon jó volt, hát hiába, imádom ezt a színészt (Hritik Roshan) Nekem minden filmje szupert volt!