Bishwambar Roynak titulusán túl nincsen más mellékjövedelme, földjeit tönkretette a folyó, ennek ellenére igyekszik megőrizni korábbi életstílusát. Ez a kérkedés palotája legnagyobb termében, a zeneszobában a legszembetűnőbb. Ide a legjobb zenészeket, táncosokat hívja fellépni és a környék legfontosabb polgárait látja vendégül. Felesége könyörgéseit figyelmen kívül hagyja, tovább folytatja a költekezést. Miközben egy utolsó nagyszabású estélyt ad fia és felesége életét veszti az árvízben haza felé tartva. Ezután évekre bezáratja a zeneszalont, majd évek múltán, hogy az új gazdag uzsorás fiának megmutassa, még egy estély rendez…
[embedyt] http://www.youtube.com/watch?v=fQYVtTzXRQg[/embedyt]
megnézem lentebb
- Rendezte: Satyajit Ray
- Írta: Tarashankar Banerjee, Satyajit Ray
- Szereplők: Chhabi Biswas, Sardar Akhtar, Gangapada Basu, Bismillah Khan, Salamat Ali Khan, Waheed Khan, Roshan Kumari, Tulsi Lahiri, Tarapada Nandy, Padmadevi, Kali Sarkar, Pinaki Sengupta, Pratap Mukherjee
LETÖLTÖM
MEGNÉZEM
Nem tudom más hogy van vele, de engem mindig beszippant Satyajit Ray filmművészete. Az autodidakta zseni tudhatott valamit, mert az ötödik művészeti ágat olyan szinten tudta megragadni, hogy egyszerűen nem hagy nyugodni. Persze, először idegesít. Aztán megpróbálsz nem fészkelődni. De egy idő után átveszed az indiai ritmust, és elfelejted, hogy itt Európában kissé másképp mennek a dolgok.
A történethez nincs mit hozzáfűznöm, a dekadens zamindár (földesúr) életképtelen világa nem szorul magyarázatra, régi olvasmányaim közül sok hasonlót olvastam, nem ismeretlen ez itt Magyarországon sem. Leginkább Gyulay Pál Egy régi udvarház utolsó gazdája című kisregényére emlékeztet engem a sztori.
Amiről én írni szeretnék, az a sajátos indiai zene, ének és táncművészet. Merthogy ezekből tömény dózisban kapunk. Aki nem bírja, az inkább felejtse el, mert a film csaknem fele ebből áll. A zamindár ugyanis megőrül a zenéért, vagyona utolsó morzsáján is zeneestet szervez. Szokni kell a dalokat és a zenét, a táncot már annyira nem, azt eléggé ismerjük a bollywoodi filmekből. Satyajit Ray azonban semmit sem bízott a véletlenre: előadóművészeknek a kor, és az ország leghíresebb alakjait kérte fel:
Begum Akhtar ghazal énekest, Ustad Waheed Khant és Imrat Khant, mindketten surbaharon és szitáron játszanak, Bismillah Khan oboaművészt (aki 2001-ben a legmagasabb indiai kitüntetést, a Bharat Ratnát, rajta kívül még két klasszikus zenész, MS Subbulakshmi és Ravi Shankar kapta meg) és Roshan Kumari kathak táncost. És e tekintélyes névsor láttán nem is csodálkoztam azon, hogy bár a legkifinomultabb zenei élményt nyújtják, azért az európai fülnek teljesen szokatlan, kell egy kis idő, amíg úgy érzed, érted, vagy legalábbis hiszed, hogy érzed ezt a fajta élményt. Nekem egy idő múlva tátva maradt a szám. Az is igaz, hogy nem bírnám 1-2 órán keresztül elviselni, ehhez ott kellett volna születnem.
Namaskar. Több mint 30.ével ezelőtt láttam ezt a filmet, valamelyik moziban. Köszönöm hogy újra volt rá lehetőségem. Áldás.