Jai Bhim (2021)

Rajakannu és felesége, Sengeni alacsonyabb kasztba tartoznak, és munkásként dolgoznak a mezőn, hogy megvédjék azt a patkányoktól. Szegény életet élnek, de boldogok azzal, amijük van. Rajakannu és Sengeni tervezik a második gyermeket, és hamarosan Sengeni közli a jó hírt, amikor Rajakannut egy felső kasztbeli férfi házába hívják, mivel egy kígyó lopakodott be a házába. Másnap ékszerlopást jelentenek ugyanabban a házban, a gyanút Rajakannu felé terelve. A rendőrök elmennek Rajakannuért, de ő a városba ment dolgozni, ezért a rendőrök letartóztatják a terhes Sengenit és a család többi tagját. Végül sikerül elkapniuk Rajakannut és megkínozzák őt és testvéreit a börtönben, azért, hogy vallják be a bűncselekményt, amit nem követtek el.

Alternatív magyar cím: Dicsőség Bhimnek 

megnézem lentebb

IMDB

  • Rendezte: T. J. Gnanavel
  • Írta: T. J. Gnanavel 
  • Szereplők: Suriya, Lijomol Jose, Manikandan, Joshika Maya, Rajisha Vijayan, Prakash Raj, Rao Ramesh, Guru Somasundaram

4 comments on “Jai Bhim (2021)

  1. Nagyon kemény és megrázó!!Sok embernek kellene látnia. Köszönöm barátaim hogy megnézhettem.

  2. Nagyon jó film! Korábban és máshol volt felirat hozzá – ami szerintem google-fordítóval készült, így pár perc után abbahagytuk, mert élvezhetetlen volt.
    Amikor megláttam, hogy felkerült a hundiára, már faltuk is – nálam esélyes az év filmjére.

  3. Ez a film nagyon ott van. Most sem jött össze az Oscar Suryának, de ez a film megérdemelte volna a nemzetközi figyelmet.
    Egy igaz történet megfilmesítéséről van szó, újabban Suriya kedveli az ilyesmit. Nagy vonalakban pontosan elmeséli a film azt, ami a valóságban történt.
    Kicsit utána néztem az irula törzsnek, ők őslakosok akik zárt közösségben élnek, melyeket törzseknek hívnak, és amelyek a film szerint olyan kirekesztettségben éltek még a kilencvenes években is, amit elképzelni sem tudunk itt Európában.
    Rögtön ezzel indul a film, egy börtön előtt, ahol az éppen kiengedett irula és egyéb hasonló törzsek szabaduló embereit rendőrautókba terelik, és viszik vissza a fogdába, ahol (mint később megtudjuk) addig verik őket, míg be nem vallanak egy rájuk osztott kiderítetlen bűncselekményt, amiért a vallató rendőr később jutalmat kaphat.
    A hamis vád ellen nem volt védekezési lehetőségük, nem volt jogi képviseletük, személyazonosságuk, lakcímük, személyi igazolványuk. Egyszerűen hivatalosan nem léteztek. Egyetlen politikai erő sem foglalkozott a gondjaikkal, mivel lakcím hiányában regisztrálni sem tudtak választásra, így nem volt várható tőlük szavazat. És hogy miért nem volt lakcímük? Mert nem engedtek nekik házhelyet venni, építkezni letelepedni. A film szerint összetákolt kunyhókban élték az életüket a falvaktól távol. A kormányzat pozitív diszkriminációs próbálkozásai pedig, amelyek segíthettek volna, útközben elakadtak valamelyik korrupt tisztviselő íróasztalán.
    És így is tudtak boldogan élni pusztán a szeretet, és az erős törzsi összetartozás segítségével. A film eleje egy idilli képet nyújt az életükről, még úgy is, hogy szemmel láthatóan nagyon meg kell küzdeniük az életben maradásért. Rögtön a szívünkbe zárjuk Rajakannut, ezt a végtelenül jóindulatú és barátságos irula férfit, aki imádja a feleségét Sengenit, és a kislányát. A törzs férfiai amikor nem mennek vendégmunkásnak távoli városokba, patkánykifüstölésből és kígyóelfogásból élnek, amivel párhuzamosan az asszonyok nagydoktorit írhatnának kígyómarás elleni szerek kutyulásából.
    Aztán az egyik képviselő házából elrabolják az ékszereket, ahová pár nappal előtte elvitték Rajakannut hogy elfogjon egy kígyót. És a velejéig romlott helyi rendőrök úgy döntenek, hogy Rajakannu nyakába varrják a rablást. De Rajakannu nem olyan egyszerű eset, mint gondolták, és egyszerűen nem hajlandó aláírni a hamis vallomást, akármennyire verik.
    Azt hiszem idáig mesélhető el a történet, és innentől nagyon nehéz nézni, ami történik a filmben. Azt a naturális erőszakot, verést, kínzást nézni, amit Rajakannu, és családja ellen elkövetnek, beleértve a terhes feleségét is, egyszerűen felfoghatatlan. Pedig láttunk már ilyesmit más filmekben is, a kilencvenes évek maszala filmjeiben visszatérő jelenet a rendőrségre vitt gyanúsított, vagy bűnöző péppé verése. Akkor is, amikor a rendőr a jófiú a történetben. Itt a rendőrparancsnokot remekül játszó Prakash Raj próbálja is ártatlan arccal bizonygatni, hogy más módon nem lehet vallomást kicsikarni a rabokból.
    Az új idők végül ide is elérnek, megjelenhet az igazságért és elnyomottakért harcoló emberi jogi ügyvéd Chandru, aki elvállalja Sengeni képviseletét a komplett igazságszolgáltatás, és főleg a három szadista rendőr ellen, hogy megtalálja az időközben eltűnt férjet. Az ügyvéd szerepét alakítja Suriya, és nagyon jól. Egyrészt piszkosul jól néz ki, és olyan energiával tölti meg a szerepét, ami odaszegez a képernyőhöz. Nagyon tetszik, hogy nincs szerelmi szál a filmben. Egyáltalán nem hiányzik belőle. A Sengenit alakító Lio Jol Mose nevű színésznővel, aki vele egyenértékű alakítást nyújt, remek párost alkotnak, és a kislány egyszerűen elképesztően jó. Igen, mindenki jó a filmben, első osztályú a szereposztás.
    Idővel tárgyalótermi drámává alakul a film, de nem veszít a ritmusából, az utolsó percig izgalmas.
    Közel három órás a film, és nem tűnik fel, otthagyhatatlan. A zene csodaszép benne, és belesimul a filmbe, nem szakítja meg a történetet.
    Szóval, aki még nem látta, ha jó indiai tamil filmet akar látni, nosza! Nem fogja megbánni.
    Ami pedig Oscart illet, a szobrot ugyan nem kapta meg, de első tamil színészként meghívták Suriyát a közé a 397 művész közé , akik az Akadémia tagjaiként a szobor kiosztásáról döntenek. És el is fogadta a meghívást. Naná!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük