Brahmotsavam története meglehetősen egyszerű, Chantibabura (Satyaraj) és népes családjára épül. A család egyik tagja, Pedda Abbai (Rao Ramesh) mindig elégedetlen azzal, hogy Chantibabu árnyékában kell élnie. Hogy nagyobb tekintélyt kapjon a családban, úgy dönt, hogy lányát feleségül adja Ajayhoz (Mahesh Babu), Chantibabu fiához. Légy akkor kerül a levesbe, amikor Pedda Abbai megtudja, Ajay már szerelmes valaki másba. Dühében szembefordul Chantibabuval, mely az egész családot megzavarja. A történet további része arról szól, hogy Ajay hogyan veszi kézbe a dolgokat, és hogyan állítja helyre a kapcsolatokat.
Alternatív magyar cím: A nagy ünnepség
megnézem lentebb
- Rendezte: Srikanth Addala
- Írta: Srikanth Addala
- Szereplők: Mahesh Babu, Kajal Aggarwal, Samantha Ruth Prabhu, Sathyaraj, Rao Ramesh, Jayasudha, Nassar, Nassar, Sayaji Shinde, Mukesh Rishi, Tanikella Bharani, Posani Krishna Murali, Vennela Kishore
LETÖLTÖM
MEGNÉZEM
Upsz, még egy film Mahesh Babutól, amit nem fogok a szívembe zárni, úgy érzem. (Annak ellenére, hogy még mindig a kedvenc színészem.) Harminc perce nézem és még egy szót sem értettem belőle. Az már világos, hogy van egy elképesztően népes család, ahol képtelen vagyok elhelyezni a rokoni kapcsolatokat, de ez a legtöbb filmnél így szokott történni. Néha a teljes film sem elegendő, hogy eldöntsd a nagynéni, vagy nagybácsi konkrétan kinek a rokona. Nem is ezzel van a baj, hanem, hogy egyáltalán nem kezdődött el a történet, csak beszélnek sületlenségeket és az üzleti tárgyalásokból sem sül ki semmi jó. A felirat alapján meg nem bírom eldönteni, hogy az eredeti dialógok ennyire amatőr módon vannak megírva, vagy a feliratkészítő a szó szerinti fordítás kényelmes megoldását választotta, sutba dobva azt az elvet, hogy a filmnézőnek értenie is kellene, hogy mi folyik itt. Nem vagyok benne biztos, hogy később megvilágosodok.
Voltak benne vicces jelenetek, legalábbis a szereplők nevettek, tehát a mondatoknak humorosnak kellett volna lenniük, ennek ellenére nemhogy viccesnek nem találtam, de nem is értettem őket.
A hagyományos táncoktól eltekintve az összes koreográfia idétlen volt, semmi eredeti mozdulatsor, semmi ötletesség, inkább csak isiászos idegrángásnak láttam őket. A dalokat meg inkább hagyjuk. Lepotyognának a képernyőről a szavak, amelyekre most gondolok.
A felemás érzéseket nem söpörte el a Tamil Naduban játszódó (kirándulás) jelenetsor, pedig Ketti és környéke (Nilgiris District) csodálatos helyszín, főleg az UNESCO által nemzeti örökséggé nyilvánított hegyi vonattal bejárva.
Szerepelt már Mahesh Babu egy hasonló filmben, a Seethamma Vakitlo Sirimalle Chettu-ban (amit én először az indiai nagykövetségen láttam), de az a film szerethető volt, a szerteágazó családi kapcsolatok nem voltak annyira átláthatatlanok, a dialógok pedig érthetőek voltak.
Akkor rémültem meg igazán. amikor Mahesh útnak indult és bejárta az országot további rokonokat gyűjtve maga köré. Nem voltak már így is elegen? A 20-30 fős seregletet felduzzasztotta csaknem 100 fősre és ettől érezte boldognak magát. Az én introvertált egyéniségem viszont simán világgá szaladna. Az ország alatt pedig nem Andhra Pradest értem, hanem egész Indiát. Jártak Nagpurban (Uttar Pradesh), Haridwarban (Uttarakhand), Solapurban és Puneban (Maharashtra), Bangalore-ban (Karnataka)… egy ilyen körutazásnak én is örülnék, szívesen belevágnék, de… nem rokonokat hajkurászva.
És ha valaki megkérdezi, hogy miről szólt ez a film, mondjam el röviden a történetét, hát nem tudnék mit mondani neki. Fogalmam sincs, mit akart mondani a film két és fél órán keresztül, de nincs is kedvem kideríteni.