Mersal (2017)

Maaran egy végtelenül becsületes orvos, aki a korrupció ellen harcol, az illuzionista Vettrit pedig csak a bosszú élteti. Testvérek, akiket elszakítottak egymástól, de felnőttként mégis egymásra találnak. És ekkor már csak egy cél élteti őket, megtudni mindent ősellenségüktől, Danieltől, főleg azt, hogy ki ölte meg a szüleiket.

Alternatív magyar cím: Telitalálat

megnézem lentebb

IMDB

  • Rendezte: Atlee
  • Írta: Atlee, K. V. Vijayendra Prasad, S. Ramana Girivasan
  • Szereplők: Vijay, S. J. Surya, Nithya Menen, Samantha, Kajal Aggarwal, Vadivelu, Sathyaraj

2 comments on “Mersal (2017)

  1. Az előkép impozáns és kellő izgalommal felvezeti a filmet. Hatalmas készültséggel lecsapnak arra az emberre, akit azzal gyanúsítanak, hogy négy, egészségügyben dolgozó embert is elrabolt. Így kezdődik a film, egy nagy-nagy kérdőjellel. Majd az ezt követő első jelenet most éppen meglehetősen aktuális, a mindenhol jelenlévő rasszizmust mutatja be, amikor Vijay hagyományos indiai öltözékben (ing és dhoti) száll le a repülőről Párizsban. Hiába jónevű sebész, aki egy díjat érkezett átvenni, kinézete alapján megalázó motozásnak vetik alá. Aztán bemutatkozik a másik fele is, aki varázslatos ujjaival csodákra képes, csak éppen azt nem értettem, hogy mit keres mindkét karakter mellett Vadivelu. (A film vége felé kiderül.)
    Szegény Kajal kénytelen a film elején, legalábbis a teljes alakos jelenetekben, lapos sarkú cipőt viselni, mert 1-2 centivel alacsonyabb csak Vijaynél. Ez mondjuk már a Thuppakkinál is így volt. Samantha esetében már nem volt ilyen probléma. Fura, hogy ilyesmiket is kiszúrok, pedig a film egészen élvezetes, bár a jelenetek nagy részét nem tudtam hova tenni, mert nem értettem az idősíkokat, és Vijay karakterét sem tudtam semmilyen skatulyába behelyezni. Pedig a cselekedetei nagy része közhelyes volt. Viszont nem lehetett a két karaktert jól láthatóan megkülönböztetni, mármint jellemvonások alapján. Ez egy nagy hibája a filmnek.
    A punjabi szín megmelengette a szívemet, nagyon jó volt látni egy dél-indiai filmben egy adag Észak-Indiát.
    Mindent egybevetve bár voltak nagyon erős lukak a sztoriban, ennek ellenére összességében jól szórakoztam.

Hozzászólás a(z) Hundia_admin bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük