Egy rákban haldokló őrült férfi elrabolja Nangini (Mallika Sherawat), a kígyókirálynő szerelmét, hogy ezzel zsarolja ki a Naag Mani-t, a Kígyógyémántot, amelynek segítségével halhatatlanná válik. Nangini emberré alakul át (pontosabban egy nagyon-nagyon szép nővé), aki ahogy halad szerelme felé, folyamatosan embereket mészárol le (leginkább azokat, akik az útjába állnak, asszonyokat, gyerekeket bántalmaznak). A különös gyilkosságok felderítésével foglalkozó rendőrtiszt (Irrfan Khan) a saját problémáival van elfoglalva, felesége ismét elvetélt, anyósa pedig második gyerekkorát éli. A nyomozás során viszont kénytelen saját szemének hinni, és elfogadni az emberek suttogását, hogy Nangini, a Kígyóistennő jött el, hogy bosszút álljon.
Alternatív magyar cím: A kígyókirálynő
megnézem lentebb
- Rendezte: Jennifer Chambers Lynch
- Írta: Jennifer Chambers Lynch, Gulfam Khan
- Szereplők: Mallika Sherawat, Irrfan Khan, Jeff Doucette, Divya Dutta, Raman Trikha, Mahmoud Babai, Sunny Charles, Tony Ciccone, Parvez Khan, Govind Menon, Sunita Rajwar, Meenakshi Thakur
LETÖLTÖM
MEGNÉZEM
FILMZENEI ALBUM
Csodálkoztam, hogy miért ilyen rövid (mindössze másfél órás, indiai filmnél ez olyan ritka, mint errefelé a 3 órás film), aztán láttam, hogy David Lynch lánya rendezte. Érdekes film volt, és nagyon hasonlított apuci filmjeinek hangulatára.
Anélkül, hogy túl sokat elárulnék róla, jól megcsinált horror, nem a tucat-fajtából.
Ez is egy kétszereplős történet, mert az őrült fickó bemutatását akár el is hagyhatnák, nem ad semmi pluszt sem hozzá, a hangsúly Mallika Sherawat és Irrfan Khan játékán van. Mallika az egész film alatt egyetlen szót sem mond ki (furcsa is lenne egy kígyótól), de minden tette és cselekedete egyértelmű. Pusztán arcával és mozdulataival is tökéletesen el tudja játszani mit miért csinál. Irrfan Khan pedig a szokott visszafogottságával teszi hihetővé a sztorit, a teljesen hétköznapian viselkedő nyomozó szerepében reális közelségbe kerül, hogy egyszer összefuthat az ember magával a kígyókirálynővel. A háttérben futó családi dráma olyan nüansznyi feszültséget teremt, amely oldja a thrilleres hangulatot, egy ideig az érzelmi csapdában vergődő nyomozóval érezzünk együtt, közben kevésbé sokkol minket az éppen egy egész embert napokig megemésztő kígyónő közelképe. (vannak ilyen durván brutális képek a filmben). A film végét érzésem szerint picit összecsapták, és néhol nagyon pocsék minőségben látszott a CGI-technika, nem tudom, hogy ez a pénztelenségnek, vagy az amatörizmusnak köszönhető.