Időszámításunk előtt 2016-ban Sarman, egy gazda Amriból, szeretne eljutni Mohenjo Daroba, a hatalmas városba, hogy ott kereskedjen az árujával. Durjan bácsikája szeretné megállítani a fiút, de nem tudja. Végül egy pecsétet ad neki, amin egy egyszarvú van, és megkéri, hogy azt csak akkor vegye elő, ha élet-halálról van szó. Felvilágosítja arról is, hogy Mohenjo Daro a kapzsiságáról híres város, ne bízzon senkiben. Mikor megérkezik a városba, furcsa érzések kerítik hatalmukba. Úgy érzi, mintha már járt volna ezeken az utcákon. Mintha élt volna ebben a városban. Miután megismerkedik Chaanival, a pap lányával, már el sem szeretne menni a városból. S miután megtudja, hogy a város címere egy egyszarvú, elhatározza, végére jár annak, hogy mi vonzotta erre a helyre. És miért jelenik meg álmában mindig az egyszarvú…
megnézem lentebb
-
Rendezte: Ashutosh Gowariker
-
Írta: Ashutosh Gowariker, Preeti Mamgain
-
Szereplők: Hrithik Roshan, Pooja Hegde, Kabir Bedi, Arunoday Singh
LETÖLTÖM
MEGNÉZEM
FILMZENEI ALBUM
Óvatosan ültem le a film elé, és eltöltöttem csaknem három órát, ami alatt semmilyen pluszt nem kaptam. Értem én, hogy a mohendzsodárói kultúra meglehetősen fehér folt a filmtörténelemben (meg a történelemben is), tényleg kellett már egy ebben a korban játszódó egész estés mozi, de azért ezt egy kicsit jobban is átgondolhatták volna. Merthogy önmagában is lenyűgöző a titokzatos városállam története (Harappával, ikervárosával egyetemben), amely tökéletes civilizációval rendelkezett kétezer évvel a római birodalom létrejötte előtt (!). Viszont szinte semmit sem tudtam meg. Illetve erősen félretájékozódhattam. Fegyvereket ugyanis nem találtak a kutatók. A filmben ennek ellenére jónéhány harcias cselekmény történik. A város fokozatosan néptelenedett el, köszönhetően az egyre erősödő áradásoknak és a föld elmocsarasodásának, itt meg egy atlantiszi katasztrófa következtében mennek el az emberek. A városban sem templomok, sem paloták, sem magas középületek nincsenek, majdhogynem kommuna-szerűen építkeztek, itt viszont van alsóváros, meg felsőváros, erősen elszeparálva. Hm. Mivel a történészek is sötétben tapogatóznak, amíg meg nem fejtik a pecséteken látható jeleket, a filmesek kénytelenek voltak egy körülbelüli történetet szőni a város köré, ami úgy-ahogy sikerült is, ennek ellenére én közel sem vagyok elégedett. Hrithik Roshan amilyen nagyszerű volt Jalaluddin Mohammad Akbar császár szerepében a Jodhaa Akbar című remekműben, annyira nem nyújtott semmi pluszt Sarman, a fiatal földműves karakterével. Partnereként a frissen debütáló Pooja Hedgét rakták mellé, és a leányzó egy meglehetősen sótlan és vérszegény alakítással ki is írta magát az általam nagyszerűnek tartott színészek listájáról. Kabir Bedi meg teljesen szétesett a rengeteg plasztikai műtét következtében, már egyáltalán nem hasonlít régi önmagára. A többi mellékszereplő közül egyedül Arunoday Singh által megformált karakter érdemes némi főhajtásra, aztán annyi is. A kutatók egyet értenek abban, hogy a város fejlett zenei és táncosi kultúrával rendelkezett, ezt viszont semmilyen formában nem tudta visszaadni a film, ötlettelen koreográfia és zajnak titulálható dalok egyvelege, véleményem szerint.
Megnéztem a filmet, végignéztem tényleg mind a három órát, de ezzel nem járok úgy, mint a Jodhaa Akbarral, amit ma is néha-néha előveszek, és újranézem (pedig hibái annak a filmnek is bőven vannak).