Pather Panchali – Az út éneke (1955)

Apu trilogy 1 – Apu-trilógia 1 

Az Apu-trilógia Satyajit Ray, az indiai film talán legjelentősebb képviselőjének első három filmje, amely – bár egy indiai regényen alapul – sok életrajzi motívumot is felhasznál, és amit a filmes tapasztalatokkal addig egyáltalán nem rendelkező S. Ray a szó legjobb értelmében vett amatőr körülmények között forgatott. Az utolérhetetlen szépségű, fekete fehérben forgatott trilógia egy bengáli faluban élő szegény családról szól. Az apa, a tudós író a városba megy dolgozni, hogy megélhetést biztosítson feleségének és kisfiának, akiket kénytelen magukra hagyni. Az apa halálosan betegen jön haza, ettől kezdve az anyának még nagyobb áldozatokkal kell küzdenie azért, hogy tehetséges fiát, Aput taníttassa. A 2. és 3. rész Apu tanulóéveit, férfivá érését, szerelmét, a világgal való meghasonlását, elvonulását, majd lassú gyógyulását meséli el. A film vizuális szépsége, érzelmi mélysége utánozhatatlan és utolérhetetlen, ezt a bravúrt maga a rendező sem tudta még egyszer megismételni.

Második rész: Aparajito – A legyőzhetetlen (1956)

Harmadik rész: Apur Sansar – Apu világa (1959)

megnézem lentebb

IMDB

  • Rendezte: Satyajit Ray

  • Írta: Satyajit Ray, Bibhutibhushan Bandyopadhyay

  • Szereplők: Kanu Bannerjee, Karuna Bannerjee, Chunibala Devi, Uma Das Gupta, Subir Banerjee, Runki Banerjee, Reba Devi, Aparna Devi, Tulsi Chakraborty, Haren Banerjee, Rampada Das, Nibhanani Devi, Rama Gangopadhaya, Roma Ganguli, Binoy Mukherjee

2 comments on “Pather Panchali – Az út éneke (1955)

  1. Egy bengáli kis falu szélén, romos tanyán él Apu (ejtsd: Opu) és családja. A kisfiú apja álomvilágban él, álmodozó írástudó, aki azt hiszi, egyszer nagy író válik belőle. Felesége azonban az állandó szegénységgel, lánya, Durga betegségével, és kisfia taníttatásának költségeivel küzd. A film játszódhat a múltban, a jelenben, a jövőben, mert ez a fajta szegénység állandó fekete-fehér valóságot tükröz. Apu szinte kívülállóként szemléli ezt, a kevés tejet adó tehén zörgő csontjait, az örökösen éhes kivert kutyákat, nővére apró lopásait, ahogy titokban gyümölcsöt hoz a kideríthetetlenül öreg Inder néninek, apja dohányzását, a szomszéd óbégatását, a cukorkaárus kántálását, a pörgő búgócsigát. A film képei valószerűtlenül szépek és szívfájdítóak.
    Mégis, ebben a szegénységben is megőrzik kultúrájukat, esténként a kisfiú palatáblára rója a betűket, a fesztiválokra a falu saját színdarabbal készül, az öregasszony meséket mond, énekel.
    De ahogy az apa a városba megy “szerencsét próbálni” az anya nem tudja fenntartani már a látszatot sem, a szegénység és a nyomor beeszi magát a pórusaiba. Egy vihar pedig a düledező házat is tönkreteszi. Durga halála megadja azt a lökést, ami a változáshoz kell, a hazatérő apa felpakolja kis családját, hogy Benáreszbe költözzenek, az elhagyatott kis házat pedig lassan birtokba veszi a dzsungel. A komótosan filmezett képeket Ravi Shankar csodálatos szitárjátéka teszi még hangsúlyosabbá.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük