Mókás vígjáték az öregedő apa és fiatal kislányának kapcsolatáról, akik egy kozmopolita világvárosban élnek egymással teljesen ellentétes habitussal, ugyanakkor tudatában vannak annak, hogy igazán csak a másikra számíthatnak.
megnézem lentebb
-
Rendezte: Shoojit Sircar
-
Írta: Juhi Chaturvedi
-
Szereplők: Amitabh Bachchan, Deepika Padukone, Irrfan Khan, Moushumi Chatterjee, Raghuvir Yadav, Jishu Sengupta, Balendra Singh, Akshay Oberoi
LETÖLTÖM
MEGNÉZEM
FILMZENEI ALBUM
Ennek az évnek az egyik legerősebb alkotása, és éppen azért, mert kamaradarabról van szó, három ember kapcsolata, egy egészen szürreális road-movie betéttel, három nagyon erős színészi játékkal, be is gyűjtött rengeteg díjat. A párbeszédek pedig annyira jól megírtak, hogy még egy rádiójátékkal is simán kiütött volna. Nem is szaporítom a szót, „frími” már minden megírt helyettem, pontosan ugyanazt, amit én is érzek, csak sokkal jobban fogalmaz. Ide is másolom:
30/40 blog:
http://30per40.blog.hu/2016/04/11/piku_filmkritika_a_mozit_elkerulve
Piku – filmkritika a mozit elkerülve
Amennyiben Bollywood-ra és az indiai filmgyártásra gondolunk, azonnal beugrik valamiféle táncikálós-zenélős össznépi kavalkád, ahol mindenkinek fülig ér a szája és kiesik a fogsora a ráerőltetett hallelujától. Kétségtelenül van egy ilyen oldala is, de mint majdnem minden, ez is csak fél igazság, mert abban a szakmai műhelyben is születnek olyan filmek, amelyek nem konvencionálisan szórakoztató darabok, hanem egy kicsit mélyebbre is nyúlkálnának az emberi természetben. Közös vonásuk, hogy a magyar mozikba egyik sem jut el. A magyarázat: rétegfilmek, amik egy kicsit sem csalogatják a közönséget. Nem lehet vitatkoznunk a Nagyfater árnyékában az ilyesfajta vélekedéssel, így hát inkább nekiállunk vadászgatni egyéb felületeken. Mert jó néha kimozdulni a komfortzónánkból és egy olyan kultúrával ismerkedni, ami első hallásra és látásra távol állónak tűnhet a mi kis világunktól, aztán ha egy kicsit közelebb merészkedünk, jobban a dolgok alja felé ásunk, hamar rájöhetünk, hogy a napi problémáinkban, kérdéseinkben és az arra adott válaszainkban a hasonlóságok megdöbbentően nagyok.
Azért a Piku nem egy nemzethalált vizionáló tragédia, hanem sokkal inkább egy olyan komédia, amely erős drámai falhangokkal bír és amelynél fontos tényezővé válnak az emberi kapcsolatok, a generációs különbségek, azok örömteli mozzanatait éppúgy kihangsúlyozva, mint a fájdalmasabb epizódokat. Az ízelítőjébe pedig annyi morbiditás és abszurditás szorult, hogy már csak ezért is felüti a fejét bennünk a kíváncsiság. Szóval van itt egy apuka és annak már felnőtt korban lévő leánya, a család harmadik tagja az anyuka már egy ideje eltávozott az élők sorából. A lány nem tud szabadulni a szülői házból, még mindig van benne egy jó adag ragaszkodás az apja irányában, még akkor is, ha többször az idegein táncol az öreg. Azzal például, hogy nem tud szarni, merthogy állandó székrekedése van és hiába látogatja a vécét sűrűbben, mint a lakás bármelyik pontját, alig-alig pottyan valami. Azonban ez még semmi, hiszen előszeretettel beszél is a gondjáról, mindig és mindenkor, de legfőképpen családi étkezések környékén. A lány tűr, ápolja, a gondját viseli, sokszor veszekszik és vitatkozik vele és közben elfelejt élni. A férfiakat elvadítja maga mellől, mert a stílusa sem a legfinomabb és a diplomáciai érzéke sem tartozik az erős tulajdonságai közé. Az apa egy hirtelen rosszulléte után kitalálja, hogy menjenek el együtt néhány napra Kalkuttába, hogy megnézzék, milyen állapotban van most az az egykori családi fészek, amit a lánya éppen el akar adni.
A székrekedés, mint a filmen végig húzódó egyik vezérfonál arra csábíthatná Shoojit Sircar rendezőt, hogy élvezettel ízléstelenkedjen és gusztustalankodjon egy sort, aminek tízből kilenc amerikai direktor vagy komédiás be is dőlne és engedelmesen fejet hajtva különböző hangeffektek segítségével járatná budiról budira főhősét. Sircar azonban inkább az emberi oldala felől közelíti meg a bizarr témát és ugyan kitűnő poénforrásként használja, de még véletlenül sem lép át egy határt vele és nem merészkedik olyan irányba, hogy az gyomorforgató legyen. Így a betegség ábrázolását nem csak finom humor, hanem egyfajta morbid elegancia lengi át, ami megalapozza a mozi hangulatát, amit megtámogat a család, mint közösség és az azon belüli karakterek vérbő tálalása. Mert ez a família a világ minden országában és városában elférne. Hangosan veszekednek, vitatkoznak, kiabálnak, egymás szavába vágnak, olykor röhögnek, olykor merengenek, de azért ha baj van, ott vannak a tűz közelében, szeretnek együtt lenni és tulajdonképpen akkor is élvezik a másik társaságát, ha éppen szurkálják, vagy piszkálják egymást. A rendező néhány jellemző figurával és a nagy családi összejövetelekkel jól illusztrálja ezt a felemásnak tűnő, mégis szeretetteljes légkört.
Cuki film. Van benne komikum, de nem vicces, inkább melankonikus. A.B. és Deepika nagyot alakított, tényleg kibírhatatlanok voltak mindketten 😄 én szeretem az olyan filmeket, ahol belenézhetünk az indiai otthonokba, munkahelyekbe, látunk utcákat, hétköznapokat… kellemes és elgondolkodtató… köszönöm a fordítást 🌷