A film, a középosztály mozgalmáról szól, hogy a demokráciát valóban megteremtsék Indiában. Egy férfi története, aki hisz Ghandi elveiben, egy ambiciózus vállalkozó, aki a modern India filozófiáját képviseli, egy társadalmi aktivista, akinek célja, hogy politikus legyen, és egy vakmerő politikai újságíró, aki minden eszközzel meg akarja változtatni a rendszert, és visszaszorítani a korrupciót.
(Satyagraha, az egyenlőségért indított, erőszak mentes mozgalom neve.)
megnézem lentebb
-
Rendezte: Prakash Jha
-
Írta: Prakash Jha, Anjum Rajabali
-
Szereplők: Kareena Kapoor, Amitabh Bachchan, Ajay Devgn, Arjun Rampal, Amrita Rao, Manoj Bajpayee, Anjali Patil, Vipin Sharma, Shireesh Sharma, Indraneil Sengupta, Natasa Stankovic, Arti Rautela, Ajay Trehan, Mukul Chadda, Sherard Parker
LETÖLTÖM
MEGNÉZEM
FILMZENEI ALBUM
KEDVCSINÁLÓ
Most, hogy végignéztem a filmet, forr a méreg bennem. Meg persze nagyon el is gondolkodtam. Hirtelen nem is tudom, hol kezdjem. Ha Bollywood politikai-társadalmi filmet készít, akkor mindig nagyon erősen fogalmaz (Khakee, Swades, Water, Rang De Basanti, Amal, Chak de! India, Taare Zameen Par, Shaurya, 3 Idiots, Delhi-6, Guzaarish, Raajneeti, Aarakshan, English Vinglish, OMG: Oh My God! amelyeket már láttam, és most eszembe jutottak, de persze biztos több van).
A Satyagraha az egyik legerősebb mozgalom Indiában, még Gandhi indította el, szó szerinti jelentése: Ragaszkodni az igazsághoz.
Egy kisvárosban játszódik a történet, ahol a nyugdíjas tanár Dwarka Anand (Amitabh Bachchan) nem bírja tovább elviselni az igazságtalanságot, és pofon vágja a korrupt hivatalnokot. Börtönbe kerülése viszont egész lavinát indít el, egyre terebélyesedő mozgalom követeli szabadon bocsátását, majd mikor ez megtörténik, Anand a mozgalom élére áll, és utasításokat ad a kormánynak, hogy 30 napja van arra, hogy kivizsgálja az összes elfekvő ügyet, és felszámolja a korrupciót. Naiv elképzelés? Lehet. De olyan tömegeket mozgat meg vele, akiket a kétségbeesés hajt, mert belefulladnak a naponta tapasztalható igazságtalanságokba. A pökhendi miniszter, aki pályáztatás nélkül öccsének juttatja az útépítést, aki kicsalja az anyagot, ezzel tömegbalesetet okozva, munkáséleteket tönkretéve. A helyezkedő ellenzéki politikus, aki először a mozgalom mellé áll, majd mikor megzsarolják, kihátrál. A kisember, aki hiteles okiratait a hivatalban csak úgy tudja elfogadtatni, ha megfizeti a sarcot. A paraszt, aki nem kapja vissza a földjét, pedig már hét éve visszafizette a kölcsönt, de azóta is hivatalról hivatalra jár. Az özvegy, aki nem kapja meg a férje halála után a kártérítést, és esténként éhes gyermekei csendes sírását hallgatja.
A legtöbb helyzet ismerős? Nem kellene, hogy az legyen…
Anand kiszabadításáért, majd a mozgalom elindulásáért temérdek munkát fektet be Manav Raghvendra (Ajay Devgn) a milliárdos vállalkozó, akinek egyetlen megmaradt családtagja maga Anand (aki éveken keresztül csak szapulta, de most közösen állnak ki, egymás mellett). Manav a helyszínre csalja a politikai újságírás nagyasszonyát Yasmin Ahmedet (Kareena Kapoor) aki kívülálló tudósítóból nagyon hamar a mozgalom arcává válik, teljes mellszélességgel kiállva mellettük. És persze a szociális munkás Arjun (Arjun Rampal), aki nap mint nap szembesül a nyomorral, és teherautószámra tudja szállítani az önkénteseket. Külön öröm volt látni Anand menyének szerepében Amrita Raót, kicsit eltűnt az utóbbi időben. És persze ki más játszhatná tökéletesen a korrupt belügyminisztert, mint Manoj Bajpayee, aki már az Aarakshan-ban is megmutatta, hogyha helyezkedő, sunyi, simulékony arcot kell alakítani, akkor ő a megoldás!
A film felépítése, az apró történetek, a lassan kibontakozó konspiráció, a háttérben folyó alkudozások, a politikusi megbeszélések, sőt a minisztertanácsi ülések, mind-mind a helyén vannak, ahogy haladunk előre a történetben, egyre erősebb a fokozás, egyre közelebb kerülünk a tragédiához.
És egyre nehezebb eldönteni, hogy mi lenne a jó megoldás. A fiatalok dühét is meg lehet érteni, és az öregek erőszakmentességét is.