Roy Walker (Lee Pace) az 1920-as évek Los Angelesében dolgozik kaszkadőrként. Egy veszélyes mutatvány közben baleset éri, ezért ágyhoz kötötten él. A kórházban, ahol ápolják, megismerkedik egy fiatal lánnyal, Alexandriával (Catinca Untaru). Roy mesés történetekkel szórakoztatja a kislányt különféle hősökről, banditákról és csatákról. A férfi sérülése és a lány élénk képzelőereje miatt a valóság és a fikció határai lassan, de biztosan kezdenek elmosódni, ahogy egyre jobban belelovallják magukat a történetekbe. A férfi célja azonban ridegebb: meséivel a kislány bizalmát szeretné elnyerni, hogy elemeltessen vele némi morfiumot a kórház raktárából, s így tán örökre megszabadulhat fájdalmaitól.
megnézem lentebb
-
Rendezte: Tarsem Singh
-
Írta: Dan Gilroy, Nico Soultanakis
-
Szereplők: Lee Pace, Catinca Untaru, Justine Waddell, Kim Uylenbroek, Sean Gilder, Ronald France, Andrew Roussouw
LETÖLTÖM
MEGNÉZEM SZINKRONOS
MEGNÉZEM FELIRATOS
Néha, elég csak megnézned egy előzetest ahhoz, hogy tudjad, téged érdekel; érdekelni fog majd mindaz, amit láttál abban a pár percben, abból a pár percből kiindulva. Ezt nevezik közhellyel élve: szerelem első látásra a filmipar berkein belül. Ezek után már csak a filmen, az adott darabon van a sor, és tőle függ, hogy megfelel-e majd a várakozásaidnak. A legtöbb esetben, mondhatjuk, nem árulnak zsákbamacskát a készítők, és garantálják a még több és jobb szórakozást a nézőnek az előzetes láttán és után.
A The Fall című film esetében is kettős érzelmek kavarogtak bennem, amelyek miatt felfokozott érdeklődéssel vártam a filmet. Mert egy szó mint száz, engem az előzetes hazavágott, nincs erre jobb szó. Így aztán kellő adrenalin bombával ültem oda a nem mindennapinak ígérkező alkotás elé.
A kérdés egyszerű, megérte-e várni rá? A válaszom egy határozott igen. Mert az indiai származású rendező, Tarsem Singh a Sejt után is valami hasonlóval, vagy (csak) annál jobbal kápráztat el mindenkit. Nem rossz, nem rossz. A Zuhanás nem egy szokványos kalandfilm fantasyba bugyolálva. Aki esetleg látta a Sejtet, az tudhatja, hogy mire számíthat. Aki meg nem, annak ott a megdöbbenés, meglepődés faktor ezerrel. Kaland, Fantasy, Dráma. Mese.
A történet 1920-ban játszódik, egy kórházban, ahol a bájos Alexandria (a román kislány Catinca Untaru egy szót sem tudott angolul, a film forgatásakor szó szerint bemagolta a szövegét, úgyhogy le a kalappal a kislány előtt) összebarátkozik egy „ágyhoz kötözött” férfival, aki mesélésbe kezd. A kislánynak nem is kell több, napról-napra ott terem a szobában, hogy hallhassa a legújabb részeket, a legújabb fejezeteket, a mesét ami elbűvölte. Azonban férfi nem tudja túltenni magát betegségén, és a tényen, hogy menyasszonya elhagyta, ezért a kislányt felhasználja szörnyű tervének megvalósításához…
Lenyűgöző. Érdekes. Különös. Szürrealista. Bizarr. Szemkábítószer. Ez mind a The Fall, már ami nekem eszembe jutott így elsőre, a látottak alapján, vagy arra visszagondolva. A kezdéstől a végéig egy furcsa érzés kerített hatalmába. A zene, a látvány, a szereplők, a sztori mind-mind olyat nyújtottak számomra, amivel korábban talán még nem is találkoztam. A történet szép és mesébe illő. Néha elakad, vesztére, túl tömény és vontatott lesz. De aztán átlendülve a gyengébb periódusokon újra élvezhető az öt bandita kalandjai és bosszúja. Mesei az egész. Változz át te is gyerekké újra, vagy megint. Különösen a film második fele, és befejezése lett igazán lehengerlő.
A látvány az amire egyszerűen nem lehet szavakat találni. Vizuálisan ez hihetetlenül jóra sikeredett. Néhány jelenet szó szerint ledöbbentett. Csak ámultam és bámultam, mint a hülye gyerek. Ilyen vizuális orgiát egy filmben sem láttam még, hiába próbálok visszaemlékezni. Bevállalták, behúzták és nyertek az egész vizualitással. Erős kontraszt színváltozások, a hatásvadász helyszínek választása, használata lehengerel bárkit. Szem nem marad szárazon.
Ahogy mondtam, kaland a javából, de a drámára is fektet némi hangsúlyt a történet. Ahogy az lenni szokott a mesékben, az érzelmeknek itt helyük és fontos szerepük van.
A zenéért a látvány mellett egy újabb kötelező piros pont, vagy inkább annál sokkal több. Nincs soundtrack, nincs nagy válogatás cédé, hanem egy Beethoven hetedik szimfónia, tessék hallgatni, mert megérdemli. Nem mindig a könnyűzene a favorit, a komolyzene is képes csodákra. Ez pedig több mint csoda.
A film megér egy misét, avagy egy nézést. Mindenki döntse el magában, valamint a trailer láttán, hogy neki van kedve ilyen mesés, fantasys, kalandos Zuhanásra. Mondanám, legyen. Élvezni, látni kell, mondom.