Water – Víz (2005)

1938-ban Chuyia, egy gyermekkorban lévő menyasszony, akinek a férje meghalt mielőtt még egybekeltek volna, arra kényszerül, hogy egy indiai vallási közösségben, azaz egy ashramban éljen Varanasi-ban a többi özveggyel együtt. Az életüket pedig egy idős asszony, Madhumati irányítja, aki prostitúcióért tartja őket. Egy nap azonban egy másik fiatal özvegy, Kalyani úgy dönt, hogy elszökik tőle, hogy összeházasodjon egy fiatal ügyvéddel, Gandhi elkötelezettjével, azonban felfedezi, hogy annak apja egykor az ügyfele volt.

Elements Trilogy első rész: Fire – Tűz (1996)

Elements Trilogy második rész: Earth – 1947: Föld (1998) nincs magyar felirata

megnézem lentebb

IMDB

  • Rendezte: Deepa Mehta

  • Írta: Anurag Kashyap, Deepa Mehta

  • Szereplők: Seema Biswas, Lisa Ray, John Abraham, Sarala Kariyawasam, Manorama, Waheeda Rehman

2 comments on “Water – Víz (2005)

  1. Igazság szerint a film annyira megdöbbentett, hogy még sírni sem tudtam. Csak szinte végig összeszorult torokkal, és kifacsarodott szívvel néztem a hétévesen özveggyé lett kislány Chuihya szomorú történetét, akit a vallás nevében az özvegyek házába zárnak, de valójában csak a pénzről szól az egész. Egy szájjal kevesebbet kell etetni, négy szárit és egy ágyat takarít meg a család, ha száműzik az özvegyet. Narayan (John Abraham), a fiatal és idealista Gandhi-követő megpróbálja felszámolni a helyzetet, de azonkívül, hogy tragédiák sora éri (beleszeret az egyik fiatal özvegybe, akiről kiderül, hogy a város önelégült és torz lelkű urainak játékszere, s ezért a kiúttalan szerelem elől a halálba menekül; apjáról meg az derül ki, hogy bár szabadgondolkodónak tartja magát, azért nem tartja elfogadhatatlannak, hogy egy bráhmin lefeküdjön egy özveggyel, hiszen ezzel megáldja a szerencséseket, hogy megalázza ezzel a saját feleségét, az fel sem merül benne), nem tud túl sokat tenni. Mikor az új játékszernek Chuihyát szemelik ki, akkor betelik a pohár…

    A film 1938-ban játszódik, de Indiában a mai napig vannak gyerekházasságok (bár a törvény szigorúan tiltja), és el tudom képzelni, hogy az özvegyek sorsa ma sem könnyebb, mint akkor volt.
    Gandhi harca még korántsem ért véget. Indiát most már nem az angolok uralma alól, hanem saját megcsontosodott, és embertelen hagyományaitól kell megszabadítani.

    John Abraham egyre szimpatikusabb, bár jó néhány maszalá, és blockbuster filmet láttam tőle, amelyek leginkább csak mozipénztár-megdöntésre voltak kihegyezve, valójában ésszel megválogatja a szerepeit, és tud játszani.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük